A tiltás nem megoldás az internetfüggőségre

Az internetfüggőség fokozatosan alakul ki, ezért fontos, hogy a gyermekek a szülővel együtt tanulják meg a világháló használatát, közös élményvilágot teremtve - tanácsolta Kalamár Hajnalka pszichológus az M1 tévécsatornán.

A szülők vagy tiltják és minimumra szorítják az interneten töltött időt, vagy legyintenek rá. A leghasznosabb hozzáállás azonban a köztes magatartás. A pszichológus szerint nem az a kérdés, mennyi időt tölt a gyermek a számítógéppel, hanem az, hogy mi történik ez alatt. A szülő részt tud venni ebben az időben úgy, hogy megbeszéli a gyermekkel mit néz, mivel játszik. Ehhez viszont a szülőnek nagymértékben alkalmazkodnia kell az új technológiákhoz, meg kell tanulnia használni azokat.

Ne tiltsuk el az internettől, inkább segítsünk neki!

Úgy vélte, súlyos következménye az internetfüggőségnek , hogy a szülők megkérdezése helyett a gyermekek az interneten néznek utána dolgoknak. Itt az a gond, hogy a gyermekekben kialakul egy téveszme, hogy minden szükséges információt az internetről szerez meg, azonban nem tudja azt kezelni.

Kalamár Hajnalka szerint a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a szülők is gyakran „elektronikus bébiszitternek” használják a számítógépet, azaz amíg azzal foglalkozik a gyerek, addig a szülő nyugodtan tudja a saját dolgát tenni.

Nem újdonság, hogy az online világ és az internet egyre nagyobb területet foglal el az életünkben, kihat a barátságokra, a családi életre, a munkára, a vásárlási szokásokra. De vajon mennyire függünk a világhálótól? Tesztünkből kiderül.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.