A sok eső miatt születik több autista gyerek?

A megnövekedett esőzéssel, vagy az ezzel kapcsolatos valamilyen tényezővel állhat összefüggésben az autizmus kialakulása az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicinea című lapban megjelent kutatás szerint.

A Cornell szakértői azt találták, hogy az arányok összefüggésben állhatnak az államokban megfigyelt csapadék mennyiségével ezekben az időpontokban. "Az autizmus előfordulása magasabb volt azokon a területeken, ahol viszonylag nagymértékű csapadék volt jellemző, amikor a gyermekek három évnél fiatalabbak voltak" - áll a cikkükben.

Az esőzéses autizmus elmélete három amerikai állam gyermek-egészségügyi és időjárási adatai alapján született, ám egy angol kutatási bizottság óvatosságra int.

A kutatók kiszámították Kalifornia, Oregon és Washington államok átlagos éves esőzését 1987 és 1999 között, majd megvizsgálták az autizmus előfordulását az ez idő tájt felnövő gyermekek körében. A vizsgálat szerint az autizmus aránya magasabb volt azok között a gyermekek között, akiknek államaiban nagyobb volt az esőzések mennyisége életük első három évében.

Az autizmus emelkedő aránya - egyes mérések szerint 2500-ból egy vagy akár 150-ből egy - a tudósok szerint főként annak tulajdonítható, hogy az orvosok egyre jobban felismerik a betegséget. Ugyanakkor a Cornell Egyetem kutatóinak eltérő a véleménye, szerintük ennek nem kell kizárnia egy olyan tényező szerepét, amely önmagában növelheti a betegségben szenvedő gyermekek számát.

Ám ezek nem többek puszta elméleteknél, és a kutatók szerint további vizsgálatokra van szükség annak bizonyítására, hogy ez-e a valódi kapcsolat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Sok napsütés várható általában kevés gomolyfelhővel. Az ország középső harmadában képződhet több gomoly, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban időnként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?