A fürdősó az új kokain?

A "fürdősónak" nevezett rekreációs drogok a hírek gyakori szereplőivé váltak az utóbbi időben, mivel kiszámíthatatlan, esetenként bizarr hatásuk lehet a fogyasztókra. Szakértők szerint az ilyen kábítószerek a kokainhoz hasonlóan függőséget válthatnak ki.

A khat cserjéből származó katinont tartalmazó szerek 42 amerikai államban kerültek nemrég tiltólistára, és Magyarországon is tiltott dizájner drogként tartják őket számon. A "katiként" is ismert mefedron az egyik legnépszerűbb változat. Az érintett szerek rendkívül rossz hatással vannak az emberi testre és elmére, ráadásul a fogyasztásuk következményei még jórészt föltérképezetlenek. Többek között szédülést, hallucinációt, paranioiát, öngyilkossági szándékot, izomrángást, émelygést és hányást okozhatnak, de akár halálhoz is vezethetnek.

A vizsgálat során dr. C.J. Malanga, az Észak-Karolina Egyetem orvosi karának professzora munkatársaival együtt arra tanított be egereket, hogy jutalomért cserébe megforgassanak egy kereket. Ebben az esetben a jutalom az agy jutalmazó központjának elektromos ingerlése volt. "Icipici feszültségről van itt szó, amit apró elektródákkal közvetítettünk a rágcsálók fejébe" - mondta Malanga.

A koponyán belüli stimuláció az 1950-es évek óta használatos a drogok hatásának megállapítására az orvostudományban. Jelen kísérlet lényege az volt, hogy az egerek egyre többet "dolgoznak" majd, hogy egyre erősebb jutalmat kapjanak. "Ha hagynánk, az állatok minden energiájukat a jutalmat kiváltó tevékenységre összpontosítanák, az evést és az alvást is mellőzve" - magyarázta Malanga.

A kutatók megmérték a rágcsálók erőkifejtését mefedron vagy kokain adagolása előtt, közben és után. "Minden droghasználat, legyen a szer heroin, morfium, kokain, amfetamin vagy akár alkohol, ugyanazt műveli az aggyal: jutalomérzést vált ki, amiből egyre többet akarunk" - összegezte a szakértő. Tehát az egerek a korábban hatástalanul alacsony mértékű elektromos ingerlésre is megpörgették a kereket, ha kokaint kaptak. Kiderült, hogy a mefedron "jutalomértéke" pontosan megegyezik a kokainéval.

Az eredmények a című szakfolyóirat legutóbbi online kiadásában jelentek meg, a fürdősó-származékok pedig július 9-e óta illegálisnak számítanak az Amerikai Egyesült Államokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!