A dohányzás felelhet a súlyos sokízületi gyulladások harmadáért

A dohányzás felelős a reumás ízületi gyulladások feléért - idézte svéd kutatók tanulmányát kedden a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása .

Mint a kutatók megállapították, azok körében, akik a fájdalmas autoimmun betegségre genetikailag hajlamosak, a dohányzás még tovább növeli kialakulásának kockázatát.

A sokízületi gyulladás (reumatoid artritisz) leggyakrabban 40 és 60 éves kor között kezdődik, és háromszor gyakrabban fordul elő a nők körében, mint a férfiaknál.

Leszokás a dohányzásrólA stockholmi Karolinska Intézet kutatói 1200 artritiszes, valamint 900 anélkül élő embert kérdeztek meg dohányzási szokásaikról. Úgy találták, hogy azoknál, akik legalább 20 éven át legalább napi 20 szál cigarettát szívtak, több mint két és félszer nagyobb valószínűséggel volt jelen egy, a sokízületi gyulladáshoz köthető peptid antitest, az ACPA.

A kutatók számításai szerint az ACPA jelű antitestre pozitív, súlyos artritiszes esetek 35 százalékának hátterében a dohányzás áll, míg az összes eset 20 százalékában okolható a cigarettázás. Azok körében, akik genetikailag hajlamosak voltak a betegségre, az ACPA-ra pozitív esetek 55 százalékában volt felelős a dohányzás.

Az elemzésből ugyanakkor az is kiderült, hogy amennyiben valaki abbahagyta a dohányzást, a kockázat mértéke visszaesett a szokásos szintre.

A jelentést a British Medical Journal (BMJ) egyik szakkiadványa (Annals of the Rheumatic Diseases) kedden közölte internetes változatában.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.