A cannabis - alkohol helyett

Az alkoholt és a keményebb drogokat helyettesíteni lehetne cannabisszal - állítják a kutatók. Ezzel - szerintük - lehetne segíteni a függőség legyőzését.

Amanda Reiman, a berkeley-i Kalifornia Egyetem munkatársa a Berkeley Betegcsoport nevű vizsgálat keretében végezte el kutatását. Az eredmények szerint a 350 megkérdezett cannabis-használó 40 százaléka azért folyamodott ehhez a droghoz, hogy így csillapítsa alkohol iránti vágyát.

A felmérés azt is kimutatta, hogy 66 beteg a receptre kiadható gyógyszereket helyettesítette a marihuánával, míg 26 százalékuk más, sokkal erősebb tiltott kábítószert cserélt fel erre a drogra. Amanda elmondta: "Az alkohol cannabisszal történő helyettesítése egy radikális eljárás az alkoholfüggőség kezelésében. Ezzel a módszerrel lehetne kezelni a Brit Szigetek súlyos alkoholistáit. Ha társadalmilag elfogadnák, és elérhetővé tennék, ezzel a potenciálisan biztonságosabb és kevesebb negatív mellékhatást okozó szerrel lehetne helyettesíteni az alkoholt."

"Ez két fontos szempontot vet fel. Először is, az önrendelkezést, vagyis az egyén jogát arra, hogy eldöntse, számára melyik kezelés és szer hatékonyabb illetve kevésbé káros. Másodszor, a felismerést, hogy a helyettesítés járható út lehet az absztinencia felé azok számára, akik nem képesek végleg felhagyni a pszichoaktív szerek használatával" - tette hozzá.

A tanulmány a BioMed Central folyóiratában, a Harm Reduction Journalban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Az északias szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz, csak néhol élénkülhet meg a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?