21 cigi füstje naponta egy gyereknek!!!

Leszokás a dohányzásrólA dohányzó családok 11,5 százalékában a gyerekek 21 darabnál is több cigaretta füstjét szívják be akaratukon kívül is - ezzel pedig súlyosan károsítják a szervezetüket!

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet közlemény szerint 6-10 db cigaretta füstjét a gyerekek 49 százaléka, naponta 11-20 darab cigarettáét több mint 21 százalék kénytelen letüdőzni.

Kutatási eredmények alapján a szülők 84,2 százaléka örülne, ha megtanítanák gyermekét egy program keretében, hogyan védekezzen a passzív dohányzás ellen.

A Nemzetközi ifjúsági dohányzásfelmérés" 2008. évi magyarországi adatfelvétele alapján elmondható, hogy 10-ből csaknem 6 tanuló kipróbálta már a cigarettát élete során, ezen belül a valaha dohányzóknak 18 százaléka 10 éves kora előtt szívta el az első slukkot!

A felmérés alapján hozzávetőlegesen a tanulók egynegyede jelenleg is cigarettázik.

Szomorú, de a dohányzó tanulók több mint felét nem utasították vissza az eladók a korukra való hivatkozással, amikor cigarettát akartak vásárolni!

A szemem láttára emésztette el a rák

A megelőzés érdekében az Országos Egészségfejlesztési Intézet több programot is támogat. Iskolákban, óvodákban többféle módon lehet és kell beszélni a dohányzásról, ebben nyújt segítséget az intézmény több számítógépes, interaktív programja.

Nézze meg D. Tóth Krisztával készült videónkat , amelyben a híradós műsorvezető arról beszél, hogy miként vált édesanyja és nagymamája is a tüdőrák áldozatává!

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?