Testrészek, amelyek elárulják az életkorunkat

Az öregedésre leginkább akkor kezdünk el figyelni, amikor a szemünk körül megjelennek az első szarkalábak. A szóban forgó bőrterület valóban árulkodó lehet, de vannak más testtájak is, amelyek megmutatják a korunkat.

A könyökünk például éppen ilyen testrész. Ahogy öregszünk, a könyök bőre egyre lazább és ráncosabb lesz. A szóban forgó bőrrész fokozott terhelésnek van ugyanis kitéve, dörzsöli a ruha, az asztallap, így könnyebben szárad ki és sokszor látványosabban öregszik a más testrészeken található bőrnél. Azoknál pedig, akik nagyon sokat fogytak, megfigyelhető a könyök bőrének lazasága is – foglalta össze a Brightside.me.

Ahogy öregszünk, úgy csökken a bőrünk kollagéntermelése.
Ahogy öregszünk, úgy csökken a bőrünk kollagéntermelése. Fotó: Getty Images

Árulkodó kézfejek és ajkak

A kézfejek is könnyedén elárulhatják a korunkat. Gyakran áznak vízben, hiszen mossuk őket, mosogatunk, emellett a nap is sokkal gyakrabban éri őket, mint az egyéb testrészeket, miközben a kézfej bőrének fényvédelmére kevesen fordítanak figyelmet. A fényvédelem nélküli napozásnál, szoláriumozásnál pedig szinte semmi nem öregíti gyorsabban és látványosabban a bőrt. Ahogy öregszünk, úgy csökken a bőrünk kollagéntermelése, és ezzel együtt a nedvességet is egyre kevésbé képes magában tartani, amitől testszerte – tehát a kézen is – látványosabb válhatnak a ráncok, gyűrődések és az öregedés egyéb jelei.

A körmök is sokat mondanak arról, hogy ki hány éves.

Az ajkak bőre nagyon vékony, ezért sokaknál a szemkörnyék mellett itt vehetők észre leghamarabb az öregedés jelei. A szájon megjelenő kis függőleges barázdák, a gyakran cserepes ajkak, a száj elvékonyodása, színének halványodása mind-mind az öregedés jelei. Emellett a hajvesztés, kopaszodás, a hajvonal hátrafelé csúszása is látványosan tudja jelezni az idő múlását.

Nyak és dekoltázs

A nyak bőrére is érdemes vetni egy pillantást, ha valaki életkorát szeretnénk megbecsülni. Ezen a részen az öregedést a ráncok, vonalak mellett a függőleges izomkötegek láthatóvá válása jelzi, illetve a korról árulkodik a különféle pigmentfoltok megjelenése is, amely a napkárosodástól, vagy valamilyen genetikai tényező miatt is kialakulhatnak. A nyak ráncai sokszor lefelé futnak a dekoltázs irányába, ezen a területen a két mell közötti részen láthatóan sokszor mélyebb, függőleges barázdák a bőrön. Emellett itt is gyakori a hiperpigmentáció a kor előrehaladtával, mivel sokan hagyják ki a fényvédelemből a nyakat és a dekoltázst is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szelet a nyugati harmadban élénk lökések kísérhetik. Késő estére 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. Bár frontra ma nem kell készülni, a légkörben zajló melegedés melegfront jellegű tüneteket idézhet elő.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?