Erre is jó a levendula

A levendula nemcsak szép és kellemes illatú, de nagyon hasznos növény is, amely az otthonunkban számtalan dologra hasznosítható.

A szárított levendula remek molyirtó, ráadásul a boltban kapható verziókkal ellentétben nem tartalmaz káros vegyi anyagokat. Töltsünk meg vele kis vászonzsákokat, és tegyünk belőle a szekrényekbe és fiókokba - még akkor is, ha nincs molyveszély, mert a ruháink nagyon kellemes illatúak lesznek tőle. Nézzük, a Prevention gyűjtése szerint mi mindenre jó még a levendula.

levendula
A levendulát hangulatfokozásra is használják. Fotó: Getty Images

Remek illatosító

Az aromaterápiában a levendulát nyugtatásra, hangulatfokozásra használják, így egy hosszú nap után az otthonunkba sem árt egy kis levendulaillat - tegyünk néhány ágat egy vázába, vagy csináljunk belőle díszkoszorút, amit az ajtóra, vagy az asztalra tehetünk.

Idén ne csak a molyok ellen vegyünk levendulát, hanem fűszerezzük meg vele ételeinket, életünket is.

Fertőtlenít

A levendula olajának antibakteriális hatása van, emiatt nagyon sok házi készítésű illetve organikus kézfertőtlenítőbe belekeverik - általában egy kis aloe vera gél kíséretében.

Tisztítja a földet

Tanulmányok szerint ha a fáradt földbe levendulát ültetünk, nagyon hasznos, mert felszívja a belőle a nehézfémeket és egyéb káros anyagokat, ráadásul úgy, hogy az nincs hatással a növényre, vagy a belőle kinyert olajra.

Ízesíti a limonádét

Zúzzuk össze egy kevés levendulát és cukrot egy mozsárban, és keverjük el vízzel és citrommal – isteni ízű és illatú, lilás-rózsaszínes italt kapunk így.

Segít elaludni

Kutatások igazolják, hogy a levendula illata lazító és nyugtató hatású, ezért ha tartunk belőle a hálóban egy keveset valamilyen formában, az segíthet könnyebben és gyorsabban elaludni. Jó ötlet lehet például egy levendulás potpourri az éjjeliszekrényen, vagy egy kis illatpárna, amit az alváshoz használt párnánk alá teszünk.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.