Irigyebbek a nárcisztikus típusú emberek?

A nárcisztikus viselkedés és az irigység közötti kapcsolat feltérképezésével közelebb juthatunk a hirtelen kitörő agresszív viselkedési formák alaposabb megismeréséhez, vélik az Iowa Állami Egyetem pszichológusai.

A pszichológiában régóta úgy tartják, hogy a narcisztikus személyiségzavar összefügg az irigységgel, de az Iowai Egyetem pszichológus kutatói most új bizonyítékokkal álltak elő a témát illetően. A kutatások során ugyanis kiderült, hogy a narcisztikus személyiségű emberek többsége túlfejlett felsőbbrendűségi érzésük miatt jellemzően nem éreznek irigységet, jegyezte meg Zlatan Krizan, az Iowa Állami Egyetem pszichológia docense. "Ha valaki a saját fantáziavilágában él, és meg van róla győződve, hogy mindenkinél jobb és felsőbbrendű, az nem valószínű, hogy másokat, nála alacsonyabb szintűnek tartott embereket irigyeljen. Az irigységet valójában inkább a sebezhetőség, a sérülékenység érzése vetíti előre" - magyarázta Krizan.

Zlatan Krizan tanulmánya megkérdőjelezi azt a korábbi elméletet, hogy az irigység elsősorban az arrogáns, csak önmagukkal foglalkozó, másokat kihasználó személyekre jellemző tulajdonság, Krizan meglátása szerint az irigység sokkal inkább a lelkileg sebezhetőbb emberekre jellemző vonás. A tudósok felmérésük során közel 200 egyetemistát és további 150 felnőttet kérdezett meg az irigységérzetükkel kapcsolatban. A sebezhetőbb személyek jellemzően alacsonyabb önbecsüléssel rendelkeztek, szorongóak és depressziósak voltak . "A kutatási eredményekből kiderült, hogy a sérülékeny személyek önbecsülése rendszerint fluktuál, jellemzően fejlett az öntudatuk, miközben nem igazán proaktívak, hanem inkább passzívak, szégyenlősek, visszahúzódóak és introvertáltak. És mikor ezekhez a személyiségjegyekhez még az irigység is csatlakozik, akkor potenciálisan veszélyes kombinációt kapunk" - mondta Krizan.

Bár a sebezhető-narcisztikus személyiségek nem túlságosan nyíltak a viselkedésükben, mégis hajlamosak lehetnek a hirtelen agresszív kitörésekre. "Bizonyos szempontból éppen ezek a sérülékeny személyek a legkiszámíthatatlanabbak, miközben a sarokba húzódva csendben forrong bennük a harag, és csak idő kérdése, hogy mikor válnak annyira frusztrálttá, hogy hirtelen kitörjenek és verbális támadásba lendüljenek. Ezt a kitörést akár egy ártatlan ember is kiválthatja, akinek a megnyilvánulását a sebezhető-narcisztikus egyén például provokációként értelmezi" - magyarázta Krizan. A tanulmány teljes terjedelmében a című pszichológiai szakfolyóirat legutóbbi számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.