Nem mindegy, miként bíztatjuk a gyereket!

Egy új tanulmány eredményei szerint a bizonyos társadalmi csoportokról alkotott széleskörű általánosítások, vagyis a pozitív sztereotípiák is hátráltatják az adott csoport teljesítményét.

"A kutatók feltételezése szerint a széleskörű általánosítások következtében a gyerekek egy része meg van róla győződve, hogy az előttük álló feladat sikeres elvégzése elsősorban a természet adta tehetségükön múlik, nem pedig a befektetett munkán, tanuláson vagy az erőfeszítéseken" - mondta Andrei Cimpian, az Illinois Egyetem pszichológiaprofesszora, a tanulmány szerzője.

"Számos korábbi tanulmány bebizonyította, hogy ez a meggyőződés képes gátolni a gyerekek teljesítőképességét, ezért különösen fontos a kutatók számára megtudni, hogy honnan is származik ez a téves meggyőződés" - tette hozzá Cimpian professzor.

Egy 4-7 éves gyerekek körében végzett kísérlet során kiderült, hogy vélhetően a túlságosan magas elvárások miatt gyerekeknek gyengébben teljesítettek bizonyos feladatok elvégésében, ha előzőleg elmondták nekik, hogy az ő társadalmi csoportjuk általában kiemelkedően teljesít a hasonló feladatok elvégzésekor, még akkor is, ha a gyerek valójában nem is tartozott az adott csoporthoz.

"Ezek a kijelentések sajnos több kárt okoznak, mint hasznot" - tette hozzá Cimpian. "Nemcsak azért, mert általában nem igazak, hanem azért is, mert rossz üzeneteket közvetítenek, például, hogy a siker nem a kemény munkán múlik. Ezzel még akkor is alulbecsülik a teljesítményt, ha tulajdonképpen lelkesíteni és biztatni akarunk velük."

Andrei Cimpian professzor tanulmányának részletei a Psychological Science című pszichológia szaklap legújabb számában jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.