Nagy segítséget kapnak az autisták

Autistáknak készít infokommunikációs alapú akadálymentesítő alkalmazást az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ), a fejlesztést az állam 450 millió forinttal támogatja.

Mi a teendő, ha gyermekünknél felmerül azautizmusgyanúja? Részletek itt.

A Data az autisták napi életvitelét támogatja majd, így segíthet a pénzkezelésben, az időbeosztásban, a hivatali ügyintézésben, az önálló közlekedésben vagy a munkakeresésben is - árulta el Kővári Edit, az AOSZ elnöke. Az IOS-re és Androidra készülő applikáció keretrendszert biztosít majd, amelyre személyre szabható tartalmakat lehet feltölteni az adott ember életkorához, képességeihez és szükségleteihez igazítva. A fejlesztési folyamat a jövő év elején kezdődik majd meg.

autizmus spektrumzavar, autista kisfiú, okostelefonos applikáció
Az autizmus spektrumzavar becslések szerint minden századik embert érinti

Czibere Károly az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára felidézte, hogy az állam még áprilisban hirdetett meg egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjainak, ezen a kiíráson nyert el forrást az AOSZ a Digitális autonómiatámogatás az autizmus spektrumon (Data) nevű program kidolgozására. Hozzátette, hogy az infokommunikációs technológia nagyban hozzájárulhat az érintettek életminőségének javulásához és támogathatja önálló életvitelüket.


Az államtitkár szólt arról is, hogy az állam több eszközzel is segíti a civil fenntartású, fogyatékossággal élőket segítő szervezeteket. Ezek a szervezetek évente körülbelül 5300 fogyatékos embert látnak el, támogatásukra 3,4 milliárd forint jutott tavaly és idén is a központi költségvetésből. Mivel az egyházi, állami és önkormányzati fenntartású intézményekkel szemben a civil fenntartóknak nincsenek többletbevételi lehetőségeik, nekik minden évben pályázati úton is biztosítanak forrást a stabil működéshez. Jövő hétfőig 200 millió forintra tudnak pályázni a fenntartók. Az összeg két részre oszlik: jelentkezhetnek egyrészt az autistákat, másrészt a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek. Az állam emellett a minimálbér növekedésével járó többletköltségeket is átvállalja a civil fenntartóktól idén és jövőre. Erre 1,4 milliárd forint jut.

Az autizmus spektrumzavart valamilyen fokú kommunikációs és társas viselkedési zavarok, hiányosságok jellemzik. A kórkép nem gyógyítható, ugyanakkor a szakszerű és célzott terápia révén jelentős javulást lehet elérni az érintettek állapotában. Egyes felmérések szerint a betegség a világ népességének egy százalékánál fordul elő, azaz százból egy embernél kimutatható az autizmus. Az első tünetek általában kétéves kor körül fedezhetőek fel: főként a kortársakkal összehasonlítva tűnnek fel a társas viselkedésben megnyilvánuló zavarok.

Értékelje a cikket!

Tisztelt Doktor Úr! Kislányomat (5 éves) autizmussal diagnosztizálták 2 évvel ezelőtt. Tipikus autisztikus tünet a lábujjhegyen járás, amit már annyira megszokott, hogy állandóan így megy, és mivel nagyon mozgékony, gyakran elesik. Mivel a kommunikációs területen is elmaradásai vannak, ezért elmagyarázni sem tudom neki, illetve hiába szólok rá (ezt csak azért írom, mert már többen is mondták, hogy szóljak rá!). Meg lehet-e ezt oldani valamilyen speciális lábbelivel vagy egyéb eszközzel? Mielőbbi válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: B. Hajnalka

Kedves Hajnalka! Ahogy írta, sajnos az autizmus egyik jellemző tünete a lábujjhegyezés. Amennyiben használnak vizuális támpontokat, úgy javasolt lehet egy szabálykártya, miszerint "a sarok a földön marad". Ebben a gyermeket autizmus spe...

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban kedden délelőtt a keleti és középső tájakon többfelé megmarad a köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet, amelyből szitálás és ónos szitálás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag