hogyan viszonyulunk a halálhoz , életünk során összegyűjtött tapasztalatainkon múlik: nagyszüleink, szüleink, hozzátartozóink halálakor megélt élményeinken, a média és a környezetünk által közvetített eszméken. De alapvetően szinte mindenkiben él a haláltól való félelem.
Félünk, hogy elveszíthetjük szüleinket, gyerekünket, illetve a saját halálunkkal kapcsolatos , sokszor elfojtott szorongás is meghatározó. Ha nem vagyunk képesek elfogadni azt, hogy az élet egyszer véget ér, ez a halálfélelem megronthatja életünket és a kor előre haladtával egyre inkább rettegni kezdünk az öregedéstől, az elmúlástól.
Az elmúlás is az élet része
A jó vég az élet szerves része kellene, hogy legyen, de a halálfélelem bizonyos mértékben egész életünkön át elkísér - közölte az Adytum Kft, akik különleges szolgáltatásokkal igyekeznek lehetővé tenni az elhunyt személyiségéhez igazodó, méltó búcsú lehetőségét, a testtől való búcsúzást. Többek között krematóriumi nyílt napokat szerveznek, ahol betekintést biztosítanak a hamvasztási folyamatokba , hozzájárulva a hamvasztással kapcsolatos tévhitek, félelmek eloszlatásához; alkalmat teremtve az életvégi döntések fontosságának népszerűsítéséhez, a halálról való nyíltabb kommunikációt segítve elő.
Mióta a halál legtöbb esetben egészségügyi intézményben következik be és már nem általános szokás a háznál történő ravatalozás, nem igazán alakultak ki új rítusok a régiek - amikor az elhunytat a tisztaszobában ravatalozták fel, a családtagok pedig köré gyűltek - helyett. Nem ritka, hogy 40-50 éves korunkig nem látunk halottat, amikor pedig sor kerül erre, félelemmel, borzongással gondolunk rá. Nagyon nehéz a halálról a haldoklókkal beszélni , de nem engedjük idős családtagjainknak sem, hogy szóba hozzák a témát.
A méltósággal vállalt halál példát mutat
Pedig az, hogy még időben, megnyugtató módon elrendezhetik maguk körül a dolgokat - például elbúcsúzhatnak szeretteiktől, elmondhatják, amit nem mondtak még el, bocsánatot kérhetnek - a haldokló útját könnyíti meg. Ha átgondolhatják életüket, kapcsolataikat, megmondhatják, milyen módon legyenek eltemetve , nem csak számukra könnyíti meg a békés kilépést az életből, de az utánuk maradóknak is megkönnyíti a gyász feldolgozását. A méltósággal vállalt halál olyan példát mutathat a fiatalabbaknak, ami segítheti eloszlatni az ő halálfélelmüket is. Nagyon fontos, hogy a családon belül merjünk a halálról beszélni, beleértve a gyerekeket is, a maguk értelmi szintjén, életkoruknak megfelelően.
"A halottól való elköszönés lehetősége nagy jelentőségű a gyász feldolgozása szempontjából is. Egyrészt: általában nehezebb a gyász feldolgozása azoknak, akik nem láthatták holtan hozzátartozójukat. Azok a hozzátartozók, akik ezt a szakaszt nem élik át (vagyis csak az élő hozzátartozójukról van emlékük, akinek csak a koporsóját látják viszont a temetésen) gyakran hosszan elhúzódó tagadással reagálnak a halál hírére: mivel nem látták holtan szerettüket, ezért hosszantartóan fantáziálnak arról, hogy talán nem is halt meg" - írja szakpszichológusi tanulmányában Pilling János.
Ez segíthet az elfogadsában
A pszichiáter szerint az elhunyttal való együttlét, a holttest látása, esetleg megérintése tehát segíthet a valóság elfogadásában. Másrészt: a gyász feldolgozásának alapvető feltétele a veszteséggel kapcsolatos érzések átélése és az érzések kifejezése. A többi gyászolóval való együttlét ugyanakkor közösségi támaszt is jelent: a fájdalomban mindenki osztozik, s a gyászolók egymást is támogatják. (Többek között ezeket a funkciókat is betöltötte régebben hazánkban a virrasztás és a siratás rituális szokása.)
