A Cornell Egyetem kutatói megfigyelték, hogy a magányérzet felgyorsítja a szív- és érrendszeri funkciók romlásának folyamatát.
A vizsgálat során a kutatók 181 férfit figyeltek meg, akiket 18-30 éves, illetve 65-80 éves csoportokra bontottak. A kísérleti alanyoknak elő kellett adniuk egy beszédet, valamint fejszámolást kellett végezniük laboratóriumi körülmények között. Valamennyiük vérnyomását ellenőrizték a feladatok előtt, közben és után, továbbá felmérték társas kapcsolataikat.
Ahogy az várható volt, az idősebbeknek nyugalmi állapotban is magasabb volt a vérnyomásuk, a stresszre erősebb szív- és érrendszeri reakciókat produkáltak, az értékeik helyreállítása pedig tovább tartott, mint a fiataloknak. Ezek a jellemzők tovább erősödtek azoknál, aki magányosnak vallották magukat, így ők még nagyobb veszélynek voltak kitéve.
Anthony Ong, a Cornell Egyetem Humán Ökológia Tanszékének tanársegédje arról számolt be, hogy a kísérletek során azon lepődtek meg a legjobban, mekkora hasonlóság volt a magányos fiatalok szív- és érrendszeri reakciói és a nem magányosan élő idősekéi között.
A szakemberek úgy vélik, a tartós magány káros következményei jelzésként szolgálnak a társadalom számára arra nézve, hogy minél előbb tenni kell valamit a társas kapcsolatok helyreállítása érdekében.
