Lelassítja az öregedést a sok gyerek

Az, hogy hány gyermeket szült egy nő, befolyásolhatja, hogy milyen gyorsan öregszik, pontosabban, milyen hosszúságúak a sejtjeiben található úgynevezett telomerek. Minél több gyermeke van tehát valakinek, az annál jobban lelassíthatja az öregedési folyamatokat.

A kanadai Simon Fraser University kutatói, Pablo Nepomnaschy professzor és Cindy Barha vezetésével, arra a következtetésre jutottak, hogy azok a nők, akik többször szültek, hosszabb telomerekkel rendelkeztek.

Az öregedés - jelenlegi tudásunk szerint - nem megállítható és nem is visszafordítható folyamat, ám ha időben vesszük fel a harcot az öregedés ellen, akkor jelentősen lelassíthatjuk. Melyek az öregedés első jelei, és mit tehetünk ezek ellen? A telomerek a kromoszómák végén található „védelmező” részek, amelyek megmutatják a sejt öregedési ritmusát. Az idő előrehaladtával ez a telomer-szakasz egyre rövidebb lesz, vagyis minden sejtosztódás után elveszít valamennyit a hosszából. A nagyon rövid telomerrel rendelkező sejtek pedig már nem képesek további osztódásra. Ugyanakkor, minél hosszabbak ezek a telomerek, annál hatékonyabban képes „meggyógyítani” magát a sejt, és annál egészségesebb az új sejt, ami az daganatok kialakulásában is.

A több gyermek vállalása lassíthatja az öregedést

A mostani tanulmánnyal összefüggő kutatásban 75 guatemalai maja nő vett részt, akiknek megvizsgálták a telomereik hosszúságát, illetve azt, hogy hány gyermeket szültek. A telomereket két alkalommal mérték, 13 év különbséggel. Úgy találták, hogy a közkeletű vélekedéssel ellentétben a több gyermek nem gyorsítja fel a biológiai öregedés ütemét, hanem lelassítja azt. Minél több gyermeket szült valaki a vizsgálat 13 éve alatt, annál hosszabbak voltak a telomerek.

„Ennek a jelenségnek a hátterében valószínűleg a gyermekvállalás során jelentősen megnövekedő ösztrogénszint állhat. Ez a hormon egyben erőteljes antioxidáns is, mely megvédi a sejteket az öregedéssel szemben” – mondta Nepomnaschy.

A szakemberek szerint az a környezet is nagyon sokat számít, melyben a nők gyermeket vállalnak és felnevelik őket. A kutatásban vidéki közösségeket vizsgáltak, ahol a nők összetartóak, és azok, akik gyermeket szülnek, nagyon sok támogatásra számíthatnak a családtagjaiktól és a barátaiktól. „Ezek a nők szinte soha nincsenek egyedül, sokan sgítenek nekik, így sokkal több energiájuk marad, így ezt a szövetek regenerálására fordíthatják. Ez is lassítja az öregedés folyamatát ” – magyarázta Nepomnaschy.

A szakemberek mindenképpen további kutatásokat kívánnak végezni, elsősorban arra kíváncsiak, hogy az eltérő szociokulturális háttérrel rendelkező nőknél hogyan alakul a telomerek hossza a szülések után.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.