Ki vehet be abortusztablettát?

Egyre többen szorgalmazzák Angliában az abortusztabletta alkalmazására vonatkozó előírások enyhítését, sok nő ugyanis a törvényt megkerülve otthon, az interneten beszerzett pirulákat használva vet véget terhességének.

Az abortusztabletta használatának lazítását szorgalmazzák

Walesben és Skóciában a közelmúltban enyhítették az abortusztabletták használatára vonatkozó előírásokat. A skóciai állami egészségügyi szolgálat szerint azóta tízből nyolc nő választja a szer otthoni alkalmazását, és nem nőtt a komplikációk aránya.

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti, hogy politikusok, orvosok és jogvédők azt szeretnék elérni, hogy Skóciához és Waleshez hasonlóan Angliában is engedélyezzék a nők számára, hogy otthon vehessék be a szükséges két pirula közül a másodikat. Jelenleg ugyanis ezt csak a kijelölt klinikákon tehetik meg.

A BBC közszolgálati médium hírcsatornája kedden sugárzott oknyomozó riportot a témában. Kiderült, a hatóságok az elmúlt három évben több ezer adag ilyen készítményt foglaltak le. A Women on Web nevű, nőket segítő szolgálat egyik munkatársa pedig elmondta, az elmúlt másfél évben több mint kétezren fordultak hozzá tablettát kérve.

Egyedülálló anyák vannak bajban

Legtöbben közülük egyedülálló anyák voltak, akik nem tudtak klinikára vonulni, hogy bevegyék a pirulákat, mert nem volt, aki gondoskodjon a gyerekeikről. Mások egyszerűen azért kerülték meg a jogszabályi előírásokat, mert több száz kilométerre laknak a legközelebbi klinikától.

Ki vehet be abortusztablettát, gyógyszer, kapszula, pirula, terhességmegszakítás abortusz abortusztabletta terhesség várandósság születésszabályozás
A terhesség megszakítására abortusztablettával a kilencedik hétig van lehetőség

Hogy működik az abortusztabletta? A terhesség ilyen módon megszakítására a kilencedik hétig van lehetőség. Két tablettát kell bevenni 24-48 óra eltéréssel. Skóciában és Walesben az elsőt - amely blokkolja a terhesség megmaradásához szükséges hormon hatását - a klinikán, a másodikat - amely megnyitja a méhszájat és kiüríti a méh teljes tartalmát -, ha a nők akarják, otthon lehet lenyelni. Angliában az előírások szerint mindkettőt a klinikán kell, vagyis a nőknek vissza kell menniük. A második szer azonban már akár fél óra elteltével hatni kezd, ami több nő esetében azzal járt, hogy a hazafelé úton kezdődött el a vetélés. A BBC interjúalanyai közül volt, akinél a taxiban vagy valamely tömegközlekedési eszközön, erős görcsökkel, vérzéssel, heveny rosszulléttel. E "megalázó és felesleges" esetek kiiktatására sürgetik egyre többen a szabályozás lazítását.


A jelenlegi angliai szabályozás kockázatos

A szülész-nőgyógyász orvosok királyi társasága, parlamenti képviselők egy hozzávetőleg 50 fős csoportja és jogvédő szervezetek a napokban egybehangzóan felszólították a frissen hivatalba lépett Matt Hancock egészségügyi minisztert, hogy kezdeményezze a törvény módosítását, és teremtsen a walesivel és a skóciaival egyenlő körülményeket Angliában. Észak-Írországban csak rendkívüli esetekben engedélyezett a terhesség-megszakítás .

Egyes szakértők szerint a jelenlegi angliai szabályozás kockázatos, mert sokan inkább az interneten szerzik be a pirulákat, ami veszélyes lehet. A BBC emlékeztetett arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az abortusztabletta otthoni alkalmazását ajánlja. Néhány klinika és kórház lehetővé teszi a nők számára Angliában, hogy egy napon vegyék be a két típusú pirulát, noha ez növeli a szövődmények kialakulásának veszélyét.

Abortuszellenes csoportok azt hangoztatják, hogy a tabletta otthoni alkalmazása triviálissá teszi a terhességmegszakítást, és testi-lelki sérüléseket okozhat a nőknek. Angliában évente mintegy 180 ezer nőnek van abortusza az egészségügyi minisztérium adatai szerint. A terhességmegszakítás leggyakoribb módja a gyógyszeres abortusz.

Az Egyesült Királyságban az után kaptak lángra újra az abortusszal kapcsolatos viták, hogy a szomszédos Írországban májusban népszavazáson döntöttek a terhességmegszakítás liberalizálásáról - erről a linkre kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.