Idős szeretteinknek így segíthetünk

Mutatjuk, mit tehetünk azért, hogy idős szerettünk kisebb valószínűséggel kerüljön vissza a kórházba.

Egy friss tanulmány rávilágít, mennyire fontos, hogy segítsünk az időseknek boldogulni a gyógyszereikkel egy-egy kórházi tartózkodás után. Ezzel nemcsak megkönnyítjük a dolgukat, hanem egy újabb kórházi kezelés esélyét is jelentősen csökkenthetjük.

Akiknek nehéz magukról gondoskodni

A tudományos munkából kiderül: sok idős páciens többféle gyógyszert szed, ezeket illetően azonban lehetnek változások egy-egy kórházi látogatás után, ami félreértésekhez vezethet. A betegek túl sok, vagy túl kevés pirulát vehetnek be, de az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem veszik az újonnan előírt gyógyszereket. Ez pedig komoly problémákat okozhat: a helyzet akár odáig is fajulhat, hogy az idős betegek ismét visszakerülnek a kórházba.

idősek, családtagok, betegek, kórházi kezelés, segítség, gyógyszerek,
Fontos, hogy gondoskodjunk idős családtagjainkról. Fotó: Getty Images

"Amikor kórházban vagyunk, kiszolgálnak minket, ezért sokkoló érzés lehet, hogy hazaérkezés után ismét magunkról kell gondoskodnunk - különösen az időseknek " - mondta Justine Tomlinson, a tanulmány vezető szerzője. A betegeknek ezért ebben a kritikus időszakban személyre szabottabb támogatásra, segítségre lenne szükségük - tette hozzá.

Hogyan segíthetünk?

Nincsenek egészséges idősek Magyarországon? Olvassa el korábbi cikkünket!

A kutatók 24 korábbi tanulmányt elemeztek, amelyek összesen több mint 17 ezer idősebb kórházi beteg bevonásával készültek. A szakemberek arra jöttek rá, hogy sokkal kisebb volt a kórházba való visszakerülés veszélye azoknál az alanyoknál, akik a hazaengedés után három hónapig segítséget kaptak a gyógyszereikkel kapcsolatban. Ez egyrészt azt jelentette, hogy segítőikkel közösen dolgoztak azon, hogy jobban boldoguljanak a pirulákkal, illetve legalább 90 napon át telefonon is tartották a kapcsolatot.

A tudósok szerint továbbá az is csökkentheti a kórházba való visszakerülés valószínűségét, ha egy egészségügyi dolgozó - például egy gyógyszerész - átnézi a kórházban, hogy miket szed a beteg, illetve miket írtak fel neki ott. Így nagyobb valószínűséggel elkerülhető, hogy a páciens olyan gyógyszereket kezdjen el együtt szedni, amiket nem lenne szabad. Érdemes tehát ilyen helyzetben gyakrabban telefonálni érintett családtagjainkkal, illetve szakértők segítségét kérni, hogy idős szeretteink minél könnyebben átvészeljék az otthoni lábadozás időszakát.

A tanulmány vezető szerzője szerint a gyógyszerekhez kapcsolódó lehetséges veszélyek igen komolyak, de elkerülhetők. Bár az idős betegek gyakran érzik úgy, hogy ezek a problémák az élet, illetve az öregedés velejárói - és ezért el is kell fogadniuk ezeket -, Tomlinson szerint kutatásuk is rávilágít, hogy ennek nem kell így lennie: egy kis segítséggel jelentősen csökkenthetők ezek a veszélyek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.