Ha elválik, szívrohamot kap

Egy amerikai kutatás szerint azok, akik elváltak, nagyobb eséllyel kapnak szívrohamot, mint azok, akik nem.

A tanulmányt a Circulation című folyóiratban publikálták - a felméréshez 15 ezer embert vizsgáltak -, aminek lényegi eleme az volt, hogy a krónikus stressz szoros kapcsolatban áll a válással járó megterheléssel, és hosszú távú hatása van a szervezetre.

The British Heart Foundation szerint több kutatásra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, a válás valóban vezető oka lehet-e a szívrohamnak. Azt már bizonyították, hogy egy közeli rokon, családtag, barát halála nagyban növeli a szívroham kockázatát. A Duke University kutatói kimutatták, hogy hasonló a hatása a válásnak is.

3x3 jel, hogy lejtőn van a kapcsolat A munkában muszáj teljesíteni, a gyerek is kiköveteli a figyelmet, a párkapcsolatban sokszor már csak a rutint pörgetjük. Ezért lehetséges, hogy csak akkor vesszük észre, mennyire eltávolodtunk egymástól, amikor bőrönddel a kezében ránk csukja az ajtót a kedves. Pedig figyelmeztető jelek mindig vannak. A részletekért kattintson! A megfigyelés során - ami 1992-2010 között zajlott - nagyjából minden harmadik ember elvált, legalább egyszer. Azok a nők, akik elváltak, 24 százalékkel nagyobb valószínűséggel kaptak szívrohamot, mint azok, akik nem váltak el. Ez az arány 77 százalék volt azoknál, akik többször váltak el. A férfiak esetében a válás 10 százalékkal növelte a kockázatot, a többszöri válás már 30 százalékos emelkedést mutatott.

"Ez a kockázat hasonlóan nagy - akkora - , mint például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség esetében" - magyarázza Linda George professzor, a tanulmány egyik kutatója.

Amikor újraházasodtak, a nők esetében a kockázat csak kis mértékben csökkent. A nőknek sokkal kényelmesebb, ha házasságban élnek. Az első házasság védelmezően hat a nőkre, viszont utána már kockázatosabban élnek, magyarázza George professzor.

A válás növeli a nőknél a szívroham kockázatát

A válás növeli a nőknél a szívroham kockázatát

De mi ennek az oka?

A kutatók azt tapasztalták, hogy az életmódbeli változások, mint például a jövedelemkiesés nem magyarázzák a megnövekedett kockázatot. George professzor elmondta, hogy azt feltételezték a pszichés szorongás hat az idegrendszerre, aminek következtében növekedik a stresszhormon szint. Ez az évek során csak rosszabb lesz. A kutatók szerint a szexuális különbségek is váláshoz vezetnek, hiszen nagy lelki teher, ha nem működik megfelelően a szexuális élet, bár sokszor ezt észre sem veszik a házastársak. Erre a problémára nincs gyógyszer, mint a magas vérnyomásra, ezért a kutatók azt ajánlják, hogy aki ilyen helyzetben van, az keressen egy támogató barátot.

"Már jó ideje ismert a tény, miszerint a mentális egészség hatással lehet a szív egészségére, ez a tanulmány pedig azt sugallja, hogy a válás növelheti a szívroham egyéni kockázatát " - mondta a British Heart Foundation professzora Dr. Jeremy Pearson.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.