Kiderült, mikor van szükségünk több alvásra

Egy új kutatás szerint az embernek több alvásra lehet szüksége a hidegebb hónapokban, mint nyáron.

A berlini Szent Hedvig Kórházban alvászavarokkal küzdő pácienseken elvégzett kutatás során megállapították, hogy télen a nyári hónapokhoz képest 30 perccel hosszabb az ember gyors szemmozgásos (REM) alvásszakasza – derül ki a Frontiers in Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmányból. A REM-szakaszokban fokozottabb az agyműködés, és az ember ilyenkor álmodhat. Egy alvási ciklus nagyjából 90-120 percig tart, ez alatt négy NREM (nyugalmi alvás, vagyis amikor nincs gyors szemmozgás) és egy REM-fázis különíthető el egymástól. 

alvásigény, alvásidő, REM, kutatás, álom, évszakok
A megfelelő alvásidő évszakonként változhat. Fotó: Getty Images

A kutatók szerint, ha újabb vizsgálat során ugyanezekre az eredményekre jutnak egészséges alvású embereknél is, akkor az lenne az első bizonyíték arra, hogy az emberi szervezetnek évszakonként eltérő alvásigényekhez kell igazodnia, akár úgy, hogy korábban érdemes lefeküdni a hidegebb és sötétebb hónapokban. Arra számítanak, hogy az egészséges vizsgálati alanyokon végzett tesztek akár még nagyobb szezonális igénykülönbségeket is mutathatnak majd. 

Akár a munkaidőt is érdemes lehet ehhez igazítani

Dieter Kunz, a tanulmány egyik szerzője elmondta: a szezonalitás bolygónk minden élőlénye számára meghatározó. Bár az ember télen is ugyanúgy tevékenykedik, mint egész évben, a szervezet működése alulszabályozott ebben az időszakban, és február-március tájára egyfajta kimerültségérzet telepszik rá. A kutató szerint a társadalmaknak általában az adott évszakhoz kellene igazítania az alvási szokásokat, sőt észszerű lehet akár az iskolák és munkahelyek időbeosztását is módosítani az ember szezonálisan eltérő alvási szükségleteinek megfelelően. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.