Hangok, amelyek segítenek elaludni

Ha például hullámmorajlást hallgatunk, könnyebben álomba merülünk, sőt, meglepő módon egy serpenyőben készülő étel sercegése is segíthet. De mit érdemes még hallgatni elalvás előtt?

Egy átlagember az élete csaknem egyharmadát alvással tölti. Ez soknak tűnhet, ugyanakkor kutatások szerint három felnőttből egy nem alszik annyit, mint amennyire a szervezetének szüksége lenne. Ezeknek az embereknek körülbelül 30 százaléka pedig azért nem alszik eleget, mert magával az elalvással vannak nehézségei. Szerencsére vannak olyan zajok, amelyek hatására könnyebben álomba merülünk. A Brightside gyűjtése alapján összeszedtük, mi segíthet.

A rózsaszín és a fehér zajok "hatalma"

Az olyan, természetben előforduló hangokat, mint az eső vagy a szél hangja, a levelek susogása, a tenger morajlása, esetleg a szívverés hangja, rózsaszín zajnak is nevezzük. Kutatások igazolják, hogy ezek a hangok lelassítják agyhullámainkat, és segítenek abban, hogy gyorsabban képesek legyünk elaludni, illetve mélyebb álomba merüljünk. A fehér zajok szintén segíthetnek elaludni, illetve kutatások szerint a nyűgös kisbabáknál is remekül működnek altatáskor. Emellett segítenek az agynak, hogy jobban tudjunk koncentrálni és összpontosítani.

A fehér zaj tulajdonképpen olyan hangokat jelent, amelyek el tudnak fedni más, a környezetben természetesen előforduló hangokat. Ez a zaj igen monoton, ezért segít az agynak abban, hogy más zajokat figyelmen kívül hagyjon, ezáltal az alvásra tudjon fókuszálni. A fehér zajokat fülzúgás enyhítésére is használják. Fehér zaj lehet például egy ventilátor halk berregése, egy radiátor zúgása is.

Vannak hangok, amik segíthetnek elaludni.
Vannak hangok, amik segíthetnek elaludni. Fotó: Getty Images

Így segítenek a barna zajok

Durva dolgok történnek alvás közben - részletek itt .

Olyanok is vannak, akiknél a különféle alacsony frekvenciájú hangok működnek jól, ezeket barna zajoknak is nevezik, és mélyebbek, erősebbek, mint a fehér vagy a rózsaszín zajok. Ilyenek lehetnek a hangosan csapkodó hullámok, esetleg a vihar és dörgés hangjai, vagy akár egy hangosan zubogó vízesésé is. Talán meglepően hangzik, de egyes konyhai zajok is segíthetnek elaludni. Egy serpenyőben készülő étel sercegése vagy a hűtőszekrény motorjának hangja is lehet olyasmi, amitől könnyebben álomba merülhetünk.

Lista vagy füldugó

Van, akinek nagyon jól beválik egy megfelelő dalokból összeállított lejátszási lista - ez különösen olyanoknál működik, akik valamilyen érzelmi vagy egyéb stresszhatás miatt nem képesek elaludni . Állítsunk össze egy listát 8-10 olyan zeneszámból, amelyről tudjuk, hogy képes minket megnyugtatni, majd ha lefeküdtünk, hallgassuk fejhallgató segítségével a dalokat. Természetesen vannak olyanok is, akik a legkönnyebben teljes csendben tudnak elaludni, nekik mindenképpen érdemes lehet kipróbálni néhány füldugót, amikkel nagyszerűen kiküszöbölhetők a különféle környezeti neszek és zajok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 29 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!