Tanulási nehézséget okoz a hiányzó szülő

Akár válás, betegség, erőszak miatt, akár más okból távozó szülő felborítja a kisgyerekek otthoni nyugalmát, és később tanulási problémákat okozhat - jelent meg az Ambulatory Pediatrics nevű lap friss számában.

A kutatásban azt kérdezték a szülőktől, hogy hányszor töltöttek egy hónapnál hosszabb időt távol a gyerekeiktől. Ezen kívül ki kellett tölteniük egy kérdőívet gyermekeik viselkedési szokásairól.

Azt mérték, hogy milyen könnyen tanul a kicsi új feladatokat, mennyiben használja a nyelvet ötleteinek kifejezésére, mennyire "tanult", azaz például el tudja-e olvasni a saját nevét leírva, illetve milyen a beszéd minősége.

Az eredményt egy 4 pontos skálán értékelték.

Kiderült, hogy a kutatásban részt vevő több mint ezerhatszáz gyerek 18 százaléka élt szülőjétől elválasztva életének valamelyik szakaszában, és 7 százalékukkal ez egynél többször történt meg. Ezek a kicsik lényegesen rosszabb eredményt értek el a 4 pontos skálán.

Legtöbb esetben ugyanis az elválás instabilitást von maga után, és ezekben a családokban a szülőknek már nem jut elegendő energiájuk és idejük gyermekeiket új ismeretekre tanítani. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy az óvodákban az első pillanattól kezdve megfelelő oktatásban vegyenek részt a kicsik.

A tanulmány lehetőséget biztosít a gyermekorvosoknak, hogy meg tudják állapítani, hogy a gyermekek közül ki indul hátránnyal tanulmányi karrierjében, és így megkaphassák a szükséges közbenjárást. A kutatást 4-6 év közötti gyermek között végezték, akik 2003 őszén iratkoztak be Rochester város kerületi óvodájába.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!