Szeretnél tovább élni? Akkor erre mindenképpen figyelj

Ha hosszú életre vágysz, elengedhetetlen, hogy gondoskodj a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásról. Egy közelmúltbeli tanulmány eredményei igen meggyőzően érvelnek e mellett.

Az egészséges alvási szokások kialakítása és követése a nők életét átlagosan 2,5, míg a férfiakét akár 5 évvel is meghosszabbíthatja – állapította meg egy közelmúltbeli kutatás, amelynek eredményeiről a CNN is beszámolt. Az adatok tükrében kijelenthető, hogy az alvás minőségének javítása csökkentheti a fiatalkori elhalálozás kockázatát.

fiatal szőke nő laptoppal az ölében alszik
Élethosszunkra is kihat, hogy pihenünk-e eleget. Fotó: Getty Images

Ezt nevezzük minőségi alvásnak

A minőségi alvás jellemzői a szakértők szerint az alábbiak:

  • minden éjjel legalább 7-8 óráig tart,
  • zavartalan és pihentető,
  • hetente maximum kétszer ébredünk fel éjszaka,
  • heti szinten legfeljebb két napon jön nehezen álom a szemünkre,
  • legalább heti öt alkalommal valóban kipihentnek érezzük magunkat, amikor felébredünk,
  • a könnyű elalváshoz és a kipihent ébredéshez nincs szükségünk esténként altatóra.

A szakemberek szerint legalább ilyen fontos az is, hogy az alvásunkban rendszer legyen, tehát mindennap megközelítőleg ugyanabban az időben feküdjünk le és keljünk fel, illetve az alvással töltött időtartam se térjen el markánsan a munkanapokon és a hétvégéken. Az alvás időtartamának szabálytalansága ugyanis egyes kutatások szerint összefüggésbe hozható egyes anyagcsere-betegségekkel, valamint és a szív- és érrendszeri problémák magasabb rizikójával is.

A rossz alvás ilyen veszélyeket rejt
Sokan úgy gondolják, hogy 4-5 óra alvás is elég éjszakánként, holott a felnőtteknek 7-8 óra jó minőségű éjszakai alvásra lenne szükségük, a gyerekeknek és serdülőknek pedig még ennél is többre. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás ugyanis nemcsak nappali tüneteket okoz, de számos betegség rizikóját is növeli.

Hamarabb meghal, aki nem figyel az alvásra

A kutatás során a tudósok több mint 172 ezer ember alvási szokásait vizsgálták meg 2013 és 2018 között. Az alanyokat az alábbi tényezők alapján pontozták:

  • könnyű elalvás,
  • ébredés nélküli éjszakák,
  • 7-8 órányi alvás,
  • kipihent ébredés,
  • altatók mellőzése.

Négy évvel később a pontszámokat összevetették a korán elhunytak adataival. A kutatók azt látták, hogy a nulla vagy egy pontot elért személyekhez képest 30 százalékkal alacsonyabb volt a korai elhalálozás kockázata azoknál, akik mind az öt kedvező alvási tényezővel rendelkeztek. Ezen belül 21 százalékkal volt kisebb a szív- és érrendszeri betegségek, 19 százalékkal a rákos megbetegedés, valamint 40 százalékkal az egyéb probléma okozta halál esélye.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!