A stressz ilyenkor teszi tönkre az embert

Egy friss felmérés szerint életünknek éppen a legszebbnek mondott időszakában a legmagasabb a stressz-szintünk.

Egy 20 éven át tartó, 20-70 év közötti felnőttek stressz-szintjét vizsgáló kutatás megállapította, hogy a stresszes események száma az életkor előrehaladtával csökken: a 30 év alattiak számoltak be a legmagasabb szintű stresszhatásról. Vagyis húszas éveinkben lehet a legmagasabb a stressz-szintünk – írja a Metro.co.uk.

30 felett egyre kevesebb stressz ér minket?

Az eredmény azért is figyelemreméltó, mert sokak szerint éppen ez az időszak a legszebb az életünkben. De az is igaz, hogy ilyenkor rengeteg minden történik velünk – olyan események is, amelyek egész hátralévő életünket meghatározhatják, az első munkahelytől a gyerekkori barátoktól való eltávolodáson át a saját albérletbe vagy lakásba költözésig. Sok fiatal ilyenkor szembesül az élet nehézségeivel, legyen szó egy rosszul sikerült állásinterjúról, az első elbocsátásról, vagy épp egy komoly szerelmi csalódásról.

szorongás, stressz
Sokak számára a munka az elsődleges stresszfaktor. Fotó: Getty Images

Később viszont a kutatás szerint már jobb lesz a helyzet. Harmincas éveink elérése után számottevően csökken a stresszes dolgok száma, amelyekkel szembesülnünk kell. Az ötvenes éveikben járók által átélt stresszes események száma pedig már félúton van a 20-as és a 70-es éveikben járóké között.

Persze az is tény, hogy stresszes élethelyzetek és periódusok bármely életkorban előfordulhatnak. De ez a tanulmány rávilágít annak a lehetőségére is, hogy talán egyszerűen csak jobban kezeljük a stresszt, ahogy idősödünk. „És mivel áprilisban van a stressztudatosság hónapja, megnyugtató tudni, hogy ha a húszas éveinkben éppen túlterheltnek érezzük magunkat, hamarosan kevésbé lesz stresszes a helyzet” - olvasható a cikkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!