Könnyebben be lehet tartani a speciális diétákat

Hétféle betegség étrendjéhez alkalmazkodó diétás menük - onkológiai, cukorbeteg, szív- és érrendszeri, köszvényes, lisztérzékeny, epe és reflux - változatos, ízekben gazdag kínálatával indul a "Medirest - diétaotthonra" szolgáltatás.

Az egyszerűen hozzáférhető, otthoni étkezési szolgáltatás mögött, több éves gasztronómiai fejlesztés, és az étrendekkel szemben támasztott dietétikai elvárásoknak való megfeleltetés áll. Ennek köszönhető, hogy a Magyarországon leggyakrabban előforduló, azon betegségekben érintettek - melyek kialakulása egyebek mellett, a helytelen életmódra és táplálkozásra vezethető vissza - mostantól otthonukban, munkahelyükön is hozzájuthatnak a számukra előírt étrendhez alkalmazkodó jóízű ételekhez.

"Kórházi étkeztetésben szerzett 10 éves tapasztalatunk azt mutatta, hogy a betegeket folyton azzal szembesítik, miről kell részben, vagy teljesen lemondaniuk. Innen jött a gondolat, hogy jó lenne megtalálnunk, mit kínálhatunk a kivont ízek, alapanyagok helyett" - mondta az Eurest Kft. ügyvezető igazgatója, Nyerges János.

A diétás protokolloknak való megfelelést az OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet - ellenőrzi. A nagy múltú szakmai intézet a garancia arra, hogy a jóízű ételek az összes vonatkozó táplálkozástudományi elváráshoz igazodnak.

"Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet örömmel nyújtott támogatást, az étrendekhez alkalmazkodó menükínálat kifejlesztéséhez" - mondta Dr. Martos Éva főigazgató. "Az Intézet egyik küldetése, hogy minden olyan kezdeményezést támogasson, amely akár közvetett módon hozzájárul a lakosság egészségi állapotának, életminőségének javulásához. A mi feladatunk volt, hogy kialakítsuk azt azokat az előírásokat amelynek az egyes étrendekbe tartózó ételeket meg kell feleltetni, és ellenőrizzük azok betartását."

Az Intézet munkatársai több mint ezer étel receptúráját vizsgálták meg, és részt vesznek az ételek kóstolásán is. Az étrendek alapvetően az egészséges táplálkozási ajánlásnak felelnek meg.

A "Medirest - diétaotthonra" újragondolt diétás ételeihez a házhoz szállítás kényelmével juthatnak hozzá Budapest nyolc (a V., VI., VII., VIII., IX., XI., XII. és XVIII.) kerületének lakói és az ott dolgozók. A hiánypótló szolgáltatás sikere esetén területi bővítés várható. Aki nem találkozna a hétféle étrend menükínálatát bemutató ételrendelő leporellóval a környezetében, tájékozódhat, illetve rendelhet a szolgáltatás honlapjáról is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!