Boldogkői Zsolt molekuláris genetikus: „a génjeinket sokan a sorsszerűséggel azonosítják, a helyzet azonban nem ez”

A sorsunk - egészségügyi szempontból - eldől a fogantatás pillanatában, vagy alakíthatjuk mi magunk is a jövőnket?  

A genetikai örökségünket sokan fátumként képzelik, ami egyértelműen meghatározza a jövőnket. Bizonyos betegségeket illetően valóban ez a helyzet. Ha például valakinek a huntingtin génjében több mint negyvenszer ismétlődik három bázispár, akkor gyakorlatilag biztos lehet benne, hogy megjelenik nála a Huntington kór. Ha valaki a BRCA1 gén adott mutáns formáját örökli akár egyetlen kópiában, akkor 87 százalék esélye van a mellrák és 50 százalék a petefészekrák kialakulására. Óriási vitát váltott ki, amikor Angelina Jolie levetette a melleit, majd eltávolíttatta a petefészkeit, mivel a BRCA1 gén hibás változatát örökölte, és attól tartott, túl nagy nála a rák kockázata. Ugyanakkor a szív- és érrendszeri betegségek, az autoimmun zavarok, az asztma, a cukorbetegség, a skizofrénia, a Parkinson-kór vagy az elhízás esetében nem egyetlen gén áll a háttérben. Ezek jelentősen gyakoribbak is azoknál a betegségeknél, melyek egygénes eredetűek. Ráadásul ezeknél a komplex betegségeknél nem csupán a genetikai tényezők játszanak szerepet, hanem a környezeti hatások és az életmódbeli szokások is kulcsfontosságúak. 

Mi a helyzet a személyiségünkkel? 

A viselkedés még összetettebb jelenség, ebben számos tényező játszik egyidejűleg szerepet. A gének nem részletekbe menően határozzák meg a viselkedést, nem egyfajta genetikai ’dróton’ rángatnak bennünket, hanem inkább motivációval, valamint preferenciák és averziók útján hatnak a cselekvésre és a nézeteink kialakítására. Lehetséges, hogy olyan génvariánsokkal rendelkezünk, amelyek például agresszivitásra hajlamosítanak bennünket, de ha jó környezetben nevelkedünk, csökkenhet az erre való késztetés. Ráadásul az emberi intelligencia képes felülbírálni és ellentmondani a ’gének diktátumának’. Tehát nem vagyunk ugyan robotok, de ha kedvezőtlen génvariánsokkal születünk és rossz környezetben nevelkedünk, rendszerint mégis ezen tényezők határozzák meg a magatartásunkat és a felfogásunkat.

Ezek szerint akkor inkább a környezet hatása érvényesül? 

A ’gének kontra környezet’ vita igen régi keletű. A modern genetika előtti időkben a ’Standard Társadalomtudományi Modell’ szemlélete uralkodott, mely szerint az ember tiszta lappal születik, kizárólag a társadalmi hatások befolyásolják a pszichológiáját. Ma már a genetikának komoly szerepet tulajdonítunk a viselkedés kialakulásában, sőt egyes kutatók nézeteiben az inga átlendült a genetikai determinizmus irányába. Például Richard Plomin szerint nem számítanak a szisztematikus hatások, azaz a szülők és az iskola nevelő hatása, mivel személyiségünket, viselkedésünket és intelligenciánkat teljes mértékben a DNS-ünk határozza meg. A klasszikus viselkedésgenetika, noha értékes adatokkal és felismerésekkel gazdagította a tudományt, jelentős módszertani és értelmezésbeli problémával küzd. Ezen korlátok figyelmen kívül hagyása eredményezheti az ilyen egyoldalú szemléletet.
A genetika és a környezet viszonyát illetően nem arról van szó, hogy e két tényező egymástól élesen elkülönül, és meghatározott százalékos arányban hat a viselkedésre, hanem lényegében együtt dolgoznak. Mind a genetikai, mind pedig a környezeti hatások epigenetikai változásokat okoznak a sejtekben, ami annyit jelent, hogy olyan kémiai változások jönnek létre a DNS-en és az azt határoló fehérjemolekulákon, melyek meghatározzák, hogy mely gének működnek, és melyek vannak "elcsendesítve". Úgy is felfoghatjuk a dolgot, hogy a környezeti hatások bele vannak építve a genetikai programba. Például a különféle érzékszerveket irányító agyi központok megfelelő kialakuláshoz szükség van környezeti inputokra. Ha ezek nem érkeznek meg, abnormális lesz a fejlődés. A viselkedésre ez még hatványozottabban igaz. Meg kell tanulnunk, hogyan kell mozognunk a szociális térben, noha erre vonatkozóan vannak genetikai utasítások is. Ezek azonban nem konkrétak, nem mondják meg, hogyan viselkedjünk egy adott kultúrkörben. A modern ember elméjét több évezredes kulturális hatás alakította a jelen formára. Ha valamiképpen megsemmisítenénk ezt a hatást, valószínűleg egy lármás majomhorda lenne az eredmény.

Továbbá a környezet nem passzívan hat, hanem értelmezzük, sőt választjuk azt. És itt jön a képbe az emberi elme sajátsága, a szabad döntési képesség, ami lehetőséget biztosít, hogy felülemelkedjünk a genetikai és a környezeti hatások determinizmusán. Végül számos attitűd alternatívákban kódolt, és az adott körülmények határozzák meg, melyik jut érvényre. A lehetőségek közötti választásban fontos, hogy milyen szerepet játszunk egy közösségben (ez változhat), illetve milyen a közhangulat egy szűkebb vagy tágabb közösségben bizonyos kérdéseket illetően.

A testünkben is képes változásokat okozni a környezet? 

Igen. Ha elkezdünk edzeni vagy sokat enni, az megváltoztatja a testünk alakját. Hasonlóképpen például egy új nyelv elsajátítása során az agy memóriáért felelős része, a hippokampusz mérete megnövekedhet, mivel az idegsejtek közti összeköttetések száma növekszik. 

Igen kicsi a különbség a DNS-eink között. Ez hogyan járulhat hozzá a sokszínűséghez? 

Az emberek közötti genetikai különbség valóban elég kicsi. Ha csupán a pontmutációkat nézzük, az 0,1 százalék, azaz minden ezredik bázispárban különbözünk (a csimpánztól is csupán 1 százalékban). Ráadásul ezen genetikai változékonyság jelentős többsége nem okoz semmiféle hatást a testünkben és a viselkedésünkben. Viszont igen apró genetikai különbségek képesek óriási fenotípusos változásokat okozni. A gének funkciója alapvetően nem változik még nagy evolúciós távolságok esetében sem, a génszabályozás változása jóval fontosabb. 

Mennyire kell félnie annak, aki egy genetikai vizsgálat során azt az eredményt kapja, hogy bizonyos génhibákat hordoz? 

Mint említettem, vannak igen nagy valószínűséggel betegséget okozó génhibák, de a legtöbb esetben fontos szerepet játszik a környezet és az életmód abban, hogy mi fog bekövetkezni. Ezért fontos lehet tudnunk, milyen kockázati tényezőink vannak, hiszen lehetséges, hogy tehetünk ellene egészséges életmóddal, a rizikótényezők elkerülésével és rendszeres orvosi vizsgálatokkal. Viszont sokan nem képesek elviselni egy ilyen információ pszichológiai terhét. Ha a betegség elkerülhetetlen és ma még nem gyógyítható, nem célszerű tudnunk róla. Hozzáteszem, míg az egygénes betegségek egy része esetében tudunk megbízható előrejelzéseket adni, addig a komplex betegségekre ez nem áll fenn. Viszont jelenleg milliók genomját vizsgálják a kutatók, remélhetően hamarosan ezeknek a kóroknak a genetikai hátteréről is többet fogunk majd tudni.

Boldogkői Zsolt molekuláris genetikus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára. Számos jelentős tudományos publikációja mellett azzal szerzett országos hírnevet, hogy az online és nyomtatott sajtóban, televíziós műsorokban és konferenciákon rendszeres ismeretterjesztő tevékenységet végez egyes áltudományos nézetekről. 

Egyre népszerűbbek a genetikai származásvizsgálatok. Sokan elküldik a tengerentúlra a nyálmintájukat, amiből kiderül, hogy mondjuk eszkimó vagy afrikai vér csörgedezik az ereikben. Ezek szerint a különféle népcsoportoknak más és más a genetikai alapjuk? 

Vannak különböző genetikai markerek, melyek jellemzőek egy-egy népcsoportra. Ezek alapján elég jó becsléseket lehet adni, de jelentős korlátok és bizonytalanságok is vannak a módszerben. Ráadásul az emberi faj nagyfokú keveredéseken ment keresztül, nem vagyunk genetikailag tisztán besorolhatók egyetlen népcsoportba sem. Egyedül az izlandi populáció számít viszonylag homogénnek. Nem véletlen, hogy ezt a népcsoportot vizsgálják intenzíven a betegségek hátterének felderítésére. 

Szakértők és laikusok is az őssejtkutatásban, a génterápiában látják a jövő orvoslását. Ez valóban képes lesz ma még gyógyíthatatlan betegségeket eltörölni?  

Mindkét technika hatalmas fejlődésen megy jelenleg keresztül, és egyre több engedélyt is kapnak az alkalmazásra az ezeken alapuló eljárások. A génterápiával az a probléma, hogy egyelőre szinte csak az egygénes betegségekre alkalmazható, és nagyon drága. A rákterápiában próbálkoznak sikerrel olyan genetikai módosításokkal, melyek nem a hibás gén cseréjét tűzik ki célul, hanem az immunrendszert teszik potensebbé az elfajzott sejtek felismerésére és elpusztítására. Mindenesetre ma már igen hatékony eszközök állnak rendelkezésre a terápiás gének sejtekbe való bevitelére, és DNS-be történő integrációjára. Az őssejt- és génterápia kombinálása azt a lehetőséget hordozza, hogy saját sejtjeinket tudjuk korrigálni, s így elkerülni idegen sejtek beültetése során fellépő nemkívánatos immunreakciók kialakulását.

Milyen kutatásokat végez jelenleg? 

Ez is érdekelheti

időszakos böjt

Így hat az időszakos böjt az agyunkra

intenzív osztály

Prof. dr. Molnár Zsolt: „Az intenzívre kerülő betegek jelentős része meghalna a segítségünk nélkül”

génterápia

Rákgyógyítás: mRNS injekció válthatná ki a kemoterápiát

medveállatka

A medveállatka jelenthet megoldást az öregedésre

Mostanában főként víruskutatással foglalkozunk. Modern módszerek alkalmazásával felfedeztük, hogy a vírusok RNS molekulái sokkal komplexebbek, mint azt eddig gondoltuk. Foglalkozunk még a genetikai szabályozás egy új szintjének a vizsgálatával is, melyhez vírusmodelleket használunk. Emellett nemrég fejeztünk be egy kutatást, mely a depresszió és az öngyilkosság genetikai hátterének megismerését tűzte ki célul.