A tűzoltók figyelmeztetnek: télen ez okozza a legtöbb lakástüzet

Az idei évben 5285 lakástűzhöz riasztották már a tűzoltókat. A tüzeknek összesen 480 sérültje van eddig, 66-an pedig életüket vesztették.

„A tűzesetek szinte minden esetben megelőzhetőek lennének! Nem szerencse, hanem tudatosság, odafigyelés kérdése” – hangsúlyozza hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A posztban arra is felhívják a figyelmet, hogy a téli időszakban a lakástüzek jó része a fűtéshez kapcsolódva alakul ki.

Éppen ezért nagyon fontos betartani néhány alapszabályt, ha kályhával, kemencével, kazánnal vagy sparhelttel fűtünk otthon.

  • Fontos biztosítani, hogy ne pattanhasson ki az eszköz tűzteréből szikra vagy parázs, illetve ne eshessen ki onnan az égő, izzó tüzelőanyag, például egy nagyobb fahasáb.
  • A tűztér ajtaját mindig csukva kell tartani – levegőt a huzatajtón keresztül engedjünk be a tűzhöz. Alkalmazzunk szikrafogót, a tűztér ajtaja előtt pedig érdemes fém- vagy üveglemez borítással védeni a padlót.
  • Vegyes tüzelésű tüzelő- és fűtőberendezés környezetében tilos éghető anyagot tárolni. Egy kipattanó szikra ugyanis lángra lobbanthatja, sőt, még a felhevült fűtőberendezés által termelt hő is.
  • Szereltessünk be a lakásba egy füstérzékelőt! Hangos sípolással jelzi, ha füstöt észlel, ezzel szó szerint életmentővé válhat.

A fenti szabályok fontosságára irányítja rá a figyelmet egy közelmúltbeli tűzeset is. Az OKF közlése szerint múlt héten egy, a szombathelyi Gárdonyi Géza utcában lévő tizenkét négyzetméteres sorházi lakáshoz riasztották a tűzoltókat. A kályha mellett összehordott ruhák és berendezési tárgyak égtek. A lakásban nem tartózkodott senki, az ablakból szivárgó füstöt a szomszédok vették észre, akik aztán riasztották a katasztrófavédelmet.

Borítókép: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Egyre szakadozottabbá váló felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, emellett délután - jellemzően - magasszintű felhőzet is érkezik. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.