Halálos diagnózist kapott a 14 éves lány – két év után kiderült, hogy tévedtek az orvosok

Egy szentesi tinédzser két évig élt azzal a tudattal, hogy bármelyik pillanatban megállhat a szíve. Végül azonban kiderült, hogy tévedtek az orvosok.

„Benkő Panna két évig azt hitte, hogy bármikor megállhat a szíve” – olvasható a Delmagyar cikkében. Mint írták, a szentesi lány még 2022 augusztusában vesztette eszméletét úszás közben a helyi strandon. Az úszómester gyors reakciójának és a mentők segítségének köszönheti életét – az orvosok azonban közölték vele, hogy bármelyik percben meghalhat. A lány ekkor 14 éves volt.

szomorú tinit vigasztal egy felnőtt nő
Tévedésből súlyos betegséggel diagnosztizáltak egy magyar tinit. Fotó (illusztráció): Getty Images

A diagnózis: hosszú QT-szindróma

Az újraélesztésnek köszönhetően Panna ugyan újra lélegzett, teste azonban rángatózni kezdett. Stabilizálás után mentőhelikopterrel szállították a szegedi klinikára, ahol az orvosok megállapították, hogy a lány hosszú QT-szindrómával küzd. Ez a szív ingervezető rendszerének zavarát jelenti, amely kamrai ritmuszavart okoz, és gyakran hirtelen szívhalálhoz vezet.

A család attól rettegett, hogy bármikor elveszíthetik őt” – írták.

Majdnem két év után jöttek rá a tévedésre

A lányt másfél évig kezelték az említett betegséggel, 2024 februárjában azonban a budapesti kardiológián kiderült, hogy nincs szó semmilyen ritmuszavarról. A ma már 16 éves Panna szíve tehát teljesen egészséges.

Gyakran ez áll a fiatal sportolók hirtelen szívhalála mögött
A hipertrófiás kardiomiopátiában szenvedőknél magasabb a hirtelen szívhalál kockázata, gyakran éppen ez a betegség áll a fiatal sportolók hirtelen szívhalálának hátterében is. A rizikó azonban időben történő diagnosztizálással csökkenthető, illetve meg is előzhető a tragédia, ha a beteg életmódot vált és megfelelő kezelést kap.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!