Ijesztő, hány magyar hal meg szívbetegségben

Magyarország dobogós helyen áll a koszorúér-betegség miatt bekövetkezett halálesetek tekintetében az Európai Unió tagországai között.

Mit érdemes tudni a csendes szívinfarktusról? Részletek itt.

Az EU területén feljegyzett több mint 4 és félmillió haláleset közül mintegy 543 ezer következett be koszorúér-betegség, avagy iszkémiás szívbetegség nyomán 2016-ban - olvasható az Eurostat a szív világnapja alkalmából közzétett beszámolójában . A kórkép a szívet ellátó artériák betegsége, amely a szerv vérellátásának csökkenését foglalja magában, és amelyért jellemzően érelmeszesedés tehető felelőssé. A csökkent véráramlás önmagában is okozhat fizikai panaszokat, teljes elzáródás esetén pedig szívinfarktus alakulhat ki belőle.

Az iszkémiás szívbetegségek nagyobb arányban válnak végzetessé a férfiak körében
Az iszkémiás szívbetegségek nagyobb arányban válnak végzetessé a férfiak körében. Fotó: Getty Images

Elemzésében az Eurostat lakosságszámhoz viszonyítva hasonlítja össze az egyes uniós tagállamok statisztikáit. Ebből kiderül, hogy míg az EU-ban átlagosan 1194 koszorúér-betegség miatti haláleset jut egymillió lakosra, addig Magyarországon ez az arány 3812. Ennél csupán Litvániában követel több életet a betegség (5362), míg Szlovákiában 3753 végzetes kimenetelű esetet jegyeztek fel népességarányosan a vizsgált évben. Regionális összehasonlításban Észak-Magyarország (4597) szintén a második helyet foglalja el a nem túl kedvező rangsorban, közvetlenül Litvánia közép-nyugati régiója (5706) mögött, megelőzve Északnyugat-Romániát (4393).

Csak az összehasonlítás kedvéért: a listán sereghajtó Franciaországban csupán 466 halálesetet regisztráltak egymillió lakosra vetítve, míg a Karib-térségben elhelyezkedő francia megye, Guadeloupe esetében 213 elhunytat. Összességében egyébként elmondható, hogy a kontinentális adatok szerint a betegség közel kétszer több áldozatot szed a férfiak, mint a nők körében. Magyarországon évről évre az összes haláleset mintegy fele szív- és érrendszeri megbetegedések, negyede iszkémiás szívbetegség miatt következik be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.