Furcsán lélegzett álmában, fia mentette meg az életét

Kritikus állapotban szállítottak kórházba egy középkorú nőt hétfő este Tiszafüredről. Az asszonyhoz fia riasztotta a mentőket, miután nem tudta felébreszteni furcsán lélegző édesanyját.

Az 55 év körüli nő alvás közben lett rosszul. Mint az az Országos Mentőszolgálat keddi Facebook-bejegyzésében olvasható, fia arra lett figyelmes, hogy édesanyja furcsán veszi a levegőt. Megpróbálta felébreszteni, de nem az asszony nem tért magához, ezért tárcsázta a segélyhívót. A mentésirányító instrukciói alapján a férfi megvizsgálta édesanyját, aki addigra már nem lélegzett.

A mentésirányító azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, közben pedig az útmutatásai alapján a bejelentő megkezdte az alapszintű újraélesztést. A mentők perceken belül megérkeztek a helyszínre, emelet szinte folytatva az életmentést. Végül az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerült újraéleszteni a nőt, akit aztán kritikus állapotban szállítottak korházba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?