Ezért nem kezelik időben a stroke-ot

Százból csupán öt stroke-os kapott tavaly vérrögoldó kezelést, a többiek ugyanis nem jutnak be időben a kórházba. Fontos, hogy az árulkodó jeleket időben észleljük!

Magyarországon évente 45 ezren kerülnek kórházba stroke miatt, óránként egy halálesetért felelős a betegség - mondta Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke az M1 aktuális csatornán szombat este. Hozzátette, ma már tízezer alatt van azoknak a száma, akik belehalnak a stroke-ba, ami jelentős csökkenés 1980-hoz képest, amikor évente mintegy 24 ezren haltak meg ebben a betegségben.

Stroke során az agy bizonyos területe nem jut megfelelő mennyiségű vérhez, és elhal

Ennek oka, hogy az emberek egyre komolyabban veszik a kockázati tényezőket, elsősorban a magas vérnyomást , cukorbetegséget, a szívritmuszavart, és a magatartásbeli tényezők között a dohányzást. Nem csak az idősebbek vannak kitéve a stroke veszélyének, Magyarországon az esetek több mint 10 százaléka 50 éves kor alatt, több mint 27 százaléka munkaképes korban jelentkezik. A stroke három fő tünete az egyik oldali végtag meggyengülése, a száj félrehúzódása és a beszéd elakadása. Ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk magunkon, vagy valaki máson, úgy azonnal mentőt kell hívni, mert 3 óra van az eredményes beavatkozásra - mutatott rá.

A szakértő elmondta, a betegek csak 5 százaléka kapta meg a vérrögoldó kezelést tavaly, mert későn mentek kórházba . Az európai átlag 10 százalék, a betegek egészségértésének növelése ezért kulcsfontosságú a szakember szerint.

Úgy gondolja, hogy stresszes munkája rosszat tesz az egészségednek? Az emberek 10 százaléka esetében tényleg ez a helyzet, különösen a stroke kockázatát illetően. Az alábbi cikkünkből kiderül, miért is érdemes nagyon komolyan venni a stresszt! Az agyvérzés, vagy más néven stroke olyankor következik be, mikor az agy valamelyik területén oxigén-, vér- vagy tápanyaghiány következik be, és emiatt részlegesen, esetleg teljesen sérül az adott agyterület működése. A betegség tüneteiről, megelőzéséről és kezeléséről mindent megtalál az alábbi cikkünkben !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.