Az irodai munka súlyos következménye

Egy új tanulmány szerint azoknál a 60 év alatti felnőtteknél, akik napjuk nagy részét ülve töltik, nagyobb a stroke kockázata, mint azoknál, akik több időt töltenek fizikai aktivitással.

Tájékoztató kampányt indít a Magyar Stroke Társaság, hogy érthetőbbé és könnyen felismerhetővé tegye a stroke tünetegyüttesét .

Azok körében, akik napi nyolc vagy több órát ülnek, illetve nem elég aktívak fizikailag, mintegy hétszer nagyobb volt a stroke kockázata, mint azoknál, akik négy óránál kevesebb időt töltenek ülőmunkával és legalább 10 percet mozognak naponta - derült ki egy, az Amerikai Szívgyógyász Szövetség Stroke című szaklapjában megjelent tanulmányból. A kutatók a kanadai közösségi egészségügyi felmérésben részt vevő 143 ezer felnőtt egészségügyi adatait elemezték. Átlagosan 9,4 éven át követték a 40 éves és annál idősebb résztvevőket, akiknek korábban nem volt stroke-juk.

Az ülőmunka hosszú távon fokozza a stroke kialakulása kockázatát is
Az ülőmunka hosszú távon fokozza a stroke kialakulása kockázatát is. Fotó: Getty Images

"Az ülőmunka feltételezhetően rontja a glükóz- és lipidanyagcserét, a véráramlást, valamint fokozza a gyulladás kialakulásának kockázatát a szervezetben. Ezek a változások idővel káros hatással lehetnek az erekre, növelve a szívroham és a stroke kockázatát" - magyarázta a tanulmány vezető szerzője Raed Joundi, a kanadai Ontario állambeli McMaster Egyetem kutatója. A vizsgálat résztvevői közül 2965 embernél alakult ki stroke, túlnyomó többségében iszkémiás stroke a vizsgálati időszak alatt. Ez a stroke leggyakoribb típusa, amely akkor következik be, ha az agyat vérrel ellátó artéria elzáródik. Ha a stroke-ot nem kezelik gyorsan, az agysejtek az adott területen oxigénhiány miatt elhalnak.

A stroke figyelmeztető jelei

Több jel is utalhat arra, hogy valaki stroke-ot kapott. A gyakori tünetek közé tartozik karok, lábak és arcizmok gyengesége, és különösen figyelmeztető, ha az érzés a test egyik oldalára korlátozódik. A beszéd elmosódása és a látás- vagy hallásproblémák is jelezhetnek stroke-ot, akárcsak az erős, más egészségi problémához nem kapcsolható fejfájás - mondta el Kerry Stewart, a marylandi Johns Hopkins Orvosi Egyetem professzora, aki nem vett részt a vizsgálatban. A professzor szerint a fizikai aktivitás növelése, az ülőmunkával töltött idő csökkentése segíthet visszaszorítani a stroke kockázatát. Tanácsa szerint lehet azzal kezdeni, hogy az ember többet áll és kevesebbet ül, és például lépcsőzik a lift helyett.

Mi segíthet még a mozgáson túl?

Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség ajánlása alapján felnőtteknek hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást kellene végezniük. Joundi szerint ideális, ha ez a mozgás 10 percnél hosszabb időszakokban történik. "A tevékenységek akkor tekinthetők mérsékelt intenzitásúnak, ha eléggé megemelkedik a pulzusszám és megizzadunk, mint például egy gyors séta vagy kerékpározás során" - mondta.

Korábbi kutatások rámutattak, hogy tíz potenciálisan kivédhető kockázati tényező - köztük az alkoholfogyasztás - a stroke-ok kialakulásának 90 százalékával hozható összefüggésbe. Joundi szerint a stroke-ok 90 százaléka elméletileg elkerülhető lenne, ha ezeket a kockázati tényezőket mind kizárnánk. "A fizikai aktivitás növelése csak az egyik fontos összetevője a strokekockázat csökkentésének. Kardinális a megfelelő étrend, a dohányzásról való leszokás, valamint a magas vérnyomás és a cukorbetegség szűrése és kezelése is" - fejtette ki a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.