A súlyingadozás ezért veszélyes

A ciklikus súlyvesztés és súlygyarapodás veszélyes lehet a túlsúlyos szívbetegek számára, akik körében gyakoribb a szívinfarktus, a stroke és az elhalálozás nagyarányú súlyingadozás esetén - derítették ki amerikai kutatók.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a súlyingadozás még olyan emberek számára is egészségtelen, akiknek nem voltak szív- és érrendszeri problémáik. A szívkoszorúér-betegségben szenvedők körében viszont eddig nem vizsgálták a súlyingadozás hatásait.

szívbeteg
Lehet, hogy a súlyingadozás komolyan érinti a szívbetegeket

A The New England Journal of Medicine orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók több mint 9500 résztvevő adatait elemezték. Négy éven át átlagosan 12-szer mérték meg súlyukat, néhány beteg fogyott és néhány kilót hízott a mérések között. A tanulmány ideje alatt 1900 résztvevőnél jegyeztek fel nagyobb arányú változásokat, közülük 37 százalék kapott halálos vagy nem halálos szívinfarktust és stroke-ot, valamint más szívbetegséget. A legkisebb súlyingadozást mutató 1900 résztvevő esetében ez az arány 22 százalék volt.

A legmagasabb kockázatú csoport tagjai átlagosan öt kilogrammot, a legkisebb kockázati csoport tagjai csupán 0,9 kilogrammot híztak négy év alatt. Az elhalálozások száma összességében majdnem 500 volt, a legnagyobb súlyingadozást mutató csoportban volt általánosabb. A kutatás résztvevőinek többsége ciklikusan vesztett súlyából és gyarapodott. A normál súlyú páciensek súlyingadozása és a szívbetegségek, valamint az ezekből eredő elhalálozás között nem mutattak ki kapcsolatot a szakemberek.

Megtalálták a molekuláris magyarázatot, hogy miért olyan káros a túlsúly: olyan krónikus gyulladásokat okoz a szervezetben, amelyek miatt gyakoribbá válik például a stroke és a szívroham. Részletek!

Sripal Bangalore, a New York-i Egyetem kardiológusa, a tanulmány egyik vezető szerzője a túlsúlyosok számára általános tanács megfogadását hangsúlyozta: "fogyjál, de próbáld megtartani az így elért súlyodat!". Robert Eckel, a Coloradói Egyetem kardiológusa viszont érdekesnek nevezte a tanulmány eredményeit, de úgy vélte, hogy nem bizonyítja a súlyingadozás veszélyességét. Úgy vélte, a tanulmány egyik hiányossága, hogy nem tudni, a páciensek súlyvesztesége és súlyingadozása szándékos volt-e. A vizsgált szívbetegek súlyingadozása lehetett akaratlan és súlyos betegség lehetséges jele is.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!