A magnéziumhiány következményei

Ha nehezen koncentrál, izomgörcsöket tapasztal vagy magas vérnyomással küzd, előfordulhat, hogy a szakorvosi kezelésen túl a magnéziumbevitel is segíthet.

Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája a magnézium és a vérnyomás összefüggéseire hívta fel a figyelmet.

Miért fontos a magnézium?

A magnézium az emberi szervezet minden sejtjében fellelhető ásványi anyag. Nélkülözhetetlen számos életfontosságú enzim működéséhez, izom összehúzódáshoz, idegi működéshez, és az erős csontozat fenntartásához. A szervezet magnéziumtartalmának közel fele a csontok felépítésében vesz részt, ahol kalciummal és foszforral alkot vegyületet. Szükség van magnéziumra az izmok működéséhez, valamint az egészséges idegi és szívműködéshez. A magnézium szívre gyakorolt pozitív hatásain túl, több vizsgálat szerint is képes csökkenteni a magas vérnyomást. Elsősorban hypertoniás krízis, preeclampia, eclampsia kezelésében használatos.

Mit okoz a magnéziumhiány?

Hiánya - amely az idősödéssel, a környezetünk ártalmai, a stresszhelyzetek , a nem megfelelő táplálkozás és a kevés mozgással járó életmód következményeként egyre jelentősebbé válhat - éppen ezért negatív hatással lehet a szervezetre.

A magnéziumhiány okai:

  • fokozott fizikai igénybevétel,
  • terhesség és szoptatás idején növekedett szükséglet,
  • egyoldalú, hiányos táplálkozás (diéta, fogyókúra),
  • emésztési, felszívódási zavarok (bélbetegségek),
  • fokozott magnéziumvesztés (hasmenés, égési sérülés, egyes vizelethajtók szedése),
  • bizonyos speciális gyógyszeres kezelés (egyes antibiotikumok, immunszupresszív készítmények, kemoterápiás gyógyszerek).

magnézium
A túl kevés és a túl sok magnézium is ártalmas lehet

A magnéziumhiány okozhat többek közt idegrendszeri tüneteket (koncentrálóképesség zavara), izomremegést, izomgörcsöket (például éjszakai lábikragörcs). Magnéziumpótlás szükséges lehet infúzió formájában szívblokk és súlyos vesebetegség esetén, valamint toxaemia kezelésére a szülést megelőző 2 órában.

A túl sok magnézium is ártalmas

Fontos tudni, hogy a túl sok magnézium ártalmas is lehet. - Csak fokozott odafigyeléssel adható mérsékelten súlyos veseelégtelenségben, myasthenia gravis, légzőrendszeri betegség esetén. Az alkalmazás során a hypermagnesia elkerülése érdekében a beteget monitorozni kell: vérnyomás, plazma magnézium szint (1,6-2,6 mEq/liter vagy 0,8-1,2 mmol/liter), egyéb elektrolit koncentrációk, szívműködés (EKG), mély ínreflexek, veseműködés (vizeletürítés legalább 100 ml/4 óra), légzésfrekvencia tekintetében. Különösen olyan esetekben igaz ez, amikor nem az alacsony magnéziumszint megszüntetése az indikáció. Hangsúlyozni kell, hogy a magnéziumszint vérvizsgálattal meghatározható, és csak hiány esetén javasolt a pótlás - ismerteti dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magas vérnyomás és érkockázat specialistája.

Számos tudományos vizsgálat bebizonyította, hogy a magnézium az érfalra is kedvező hatást gyakorol. Shechter és munkatársai 2003-as tanulmánya szerint a szívbetegségben szenvedők életminősége javítható magnéziumpótlással. Egy másik, az American Heart Association szaklapjában, a Hypertension-ben megjelent publikáció szerint amerikai kutatók 2028 páciens adatait elemezték ki, amelyek 34 klinikai vizsgálatban gyűltek össze.

A következő megállapításokra jutottak:

  • Azoknál a személyeknél, akik 368 mg magnéziumpótlást kaptak 3 hónapon keresztül mindennap, 2 Hgmm-es szisztolés érték csökkenést és 1,78 Hgmm diasztolés érték csökkenést mértek.
  • Már az egy hónapon keresztül bevitt 300 mg/nap magnéziumpótlás is mérhetően emelte a vérben a magnéziumszintet és redukálta a vérnyomást.
  • A magas magnéziumszintről úgy találták, hogy hozzájárul a véráramlás kielégítő voltához és más faktorokkal együtt a vérnyomás normalizálásához.

Mennyi magnéziumra van szükség?

A mennyiséget illetően a U.S. Recommended Dietary Allowance ajánlása felnőtteknek 310-320 mg/nap nőknél és 400-420 mg/nap férfiaknál. Érdekes ellentmondás, hogy míg a tanulmány vezetője, az indianai egyetem professzora szerint a magnéziumpótlás egy relatív biztonságos és olcsó módja lehet a magas vérnyomás kiegészítő kezelésének, addig az American Heart Association szóvivője szerint nem szükséges a pótlás. Ennek okaként főként azt említi, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott, AHA-rendszerű étrenddel pótlás nélkül is bevihető a napi 368 mg magnézium.

- A magas vérnyomás növeli többek közt a szívinfarktus, a stroke és a veseelégtelenség kockázatát, ezért kezelése mindenképp orvosi feladat, amely természetesen a gyógyszereken kívül az életmód változtatásaira is épít - hangsúlyozza Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magas vérnyomás és érkockázat specialistája. - A magnéziumkezelés javasolható szívelégtelenség, szívinfarktus utáni állapot és kiemelten szívritmuszavarok - elsősorban kamrai szívritmuszavarok kiegészítő kezeléseként.

Mivel vihetjük be a szervezetbe?

A magnéziumbevitelről például tudni kell, hogy ezt természetes úton, diófélékkel, zöld leveles zöldségekkel, teljes kiőrlésű gabonákkal, banánnal, valamint táplálék kiegészítőkkel is bevihető. Erről érdemes konzultálni egy szakemberrel, különösen alapbetegségek és gyógyszerszedés esetén. Csak a pontos, kardiológiai kivizsgálásra, akár 24 órás vérnyomásmérésre, vagy egyéb kiegészítő vizsgálati eredményekre épülő diagnózisra alapulhat korszerű, akár az életkilátásokat javító kezelés.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra