Változik a gyógyszertesztelés Magyarországon

Egységes szerződésmintát vezetnek be ősztől a magyarországi klinikai vizsgálatoknál - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Ettől azt remélik, hogy javul a gyógyszerágazat teljesítménye.

Az új szabályozás – a gyógyításra szánt hatóanyag tulajdonságainak, hatásainak feltárását célzó – klinikai vizsgálatokhoz szükséges szerződéskötést szabályozza a vizsgálatot kezdeményező cég és az intézmény között, a korábbi intézményenkénti szerződéseket kiváltva – közölte Ónodi-Szűcs Zoltán.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) egy olyan szabályozást léptet életbe, amely a klinikai vizsgálat(ok)hoz szükséges szerződést teszi egyértelművé, így a folyamat felgyorsulhat és a szakminisztérium várakozásai szerint még több klinikai vizsgálat lesz Magyarországon.

Ilku Lívia, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MGYOSZ) igazgatója azt mondta, hogy minden olyan törekvés, amely a magyarországi innovációt erősíti, a betegek érdekét szolgálja. Elmondta, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kétezer ember foglalkozik a tagvállalataiknál, és tavaly 179 új gyógyszerrel tudtak piacra lépni, ami kimagasló eredmény az elmúlt éveket tekintve.

Magyarországon évente a klinikai vizsgálatok nyomán 15-20 ezer beteg jut hozzá a legkorszerűbb terápiához

Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója jelezte, hogy 2018-ban megváltozik az Európai Unióban a klinikai vizsgálatokra vonatkozó hivatalos engedélyeztetési eljárás, de azzal, hogy Magyarország most egyszerűsítette a felek közötti szerződéskötést, versenyelőnyre tett szert.

Németh László, az ÁEEK főigazgatója elmondta, mindez egyenlő, átlátható feltételeket teremt a klinikai vizsgálatot kezdeményező gyógyszercég és a kórház között, továbbá egy adatbázissal is segíti majd a munkát és a betegek tájékoztatását.

Akár több éves munkával felfedezni egy vegyületet, egy új hatóanyagot, csak az első lépés egy új gyógyszer piacra dobása felé. Ahhoz, hogy biztonságos és hatásos gyógyszereket kapjanak a betegek, több éves ellenőrzésen, engedélyeztetésen kell átesniük. Részlet!

Thomas Straumits, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) elnöke arról beszélt, hogy Magyarország a klinikai vizsgálatok számát tekintve Európában az első tíz ország között van, a lakosságarányt tekintve pedig a negyedik.

Úgy véli, hogy az egységes szabályozással további 25-30 százalékos bevételnövekedés érhető el a klinikai vizsgálatok révén, növekedhet Magyarország versenyképessége, és az ország további részt vállalhat a nemzetközi gyógyszerkutatásokban.

Magyarországon évente a klinikai vizsgálatok nyomán 15-20 ezer beteg jut hozzá a legkorszerűbb terápiához, a kutatások nyomán 67 milliárd forint volt a nemzetgazdaság bevétele, amelyből az egészségügyi ágazat 28-30 milliárddal részesedik. Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +1 °C

A Dunától keletre lassanként szakadozik a felhőzet, de maradhatnak felhősebb körzetek, és az éjszaka első felében még helyenként előfordulhat zápor, hózápor, hódarazápor. A Dunántúlon a derült időt követően hajnaltól nyugat felől összefüggő magasszintű felhőzet érkezik. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, azonban élénk, néhol erős lökések főleg az éjszaka első felében még lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +1 fok között valószínű, de a derült, szélvédett fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb, míg a tartósan felhős tájakon kissé enyhébb idő is lehet. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!