A villamosmegállóban ült egy padon, majd a földre esett és nem ébredt fel

Villamosmegállóban küzdöttek egy férfi életéért a napokban Budapesten. A beteg a padról a földre esett, és hiába próbálták felébreszteni, nem jártak sikerrel.

„Egy budapesti járókelő kérte a mentők gyors segítségét múlt héten, miután látta, hogy a villamosmegállóban egy férfi a földre esik egy padról, majd nem tér magához. Több szemtanú a beteghez sietett, megpróbálták felébreszteni, azonban nem jártak sikerrel” – olvasható az Országos Mentőszolgálat beszámolójában.

A férfi légzése is leállt

A bejelentő a mentésirányító telefonos utasításait követve megvizsgálta a beteget, aki akkor már nem lélegzett. Így mielőbb meg kellett kezdeni az újraélesztést.

A helyszínre érkező rohamkocsi bajtársai emelt szinten folytatták az életmentést, amely az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak és a segítőkész elsősegélynyújtóknak köszönhetően sikerre vezetett. A férfit végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – olvasható a Facebook-bejegyzésben.

„Emberségből jeles”

A poszthoz több hozzászólás is érkezett. Ágota például azt írta, „A segítő szemtanúknak emberségből jeles! Gratulálok a mentésben résztvevőknek! Mielőbbi teljes felépülést kívánok a páciensnek!”.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: mentok.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +3 °C

Döntően erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Eső, záporeső elszórtan fordulhat elő. Az északias szelet az északkeleti megyékben kísérhetik élénk, olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. Fronthatásokra ugyanakkor nem kell számítani, így a frontérzékenyek tünetei várhatóan nem erősödnek fel.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra