Egy idős pár mindkét tagját újraélesztették a mentők

A napokban egyszerre kellett újraéleszteni egy idős házaspárt Fejér megyei otthonukban. Végül mindkettőjük életét sikerült megmenteni.

Civil szemtanúk először arra lettek figyelmesek, hogy egy idős férfi az otthonából kilépve rosszul lett az utcán. Összeesett, majd egy árokba csúszott – írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Azonnal többen is a segítségére siettek. A mentésirányítás instrukcióit követve megvizsgálták a beteget, aki ekkor már nem lélegzett. Ezért rögtön elkezdték az alapszintű újraélesztést, miközben a mentőszolgálat több egysége is a helyszínre indult.

Miközben a szemtanúk a férfi életéért küzdöttek, kiderült, hogy a ház kertjében egy idős nő is eszméletlenül fekszik. Éppen ekkor érkeztek meg a helyszínre elsőként a rendőrök. Az asszonyt már ők vizsgálták meg, és miután nem lélegzett, nála is megkezdték az újraélesztést. Amint aztán autóval és mentőhelikopterrel megérkeztek a mentők, emelt szinten folytatták az újraélesztéseket.

Végül az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően mindkét beteg életét sikerült megmenteni. Ezután már stabil állapotban szállították kórházba az idős párt.

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra