Szívleállást is okozhat, mégis sok fiatal fogyasztja

A korábbi korlátozó intézkedések és a figyelemfelhívás ellenére még mindig rengeteg iskoláskorú gyerek fogyaszt rendszeresen energiaitalokat. Jó tudni azonban: akár egyetlen doboznyi is okozhat hirtelen szívleállást.

Minden tizedik iskoláskorú gyerek fogyasztott már energiaitalt, közel húsz százalékuk pedig heti rendszerességgel iszik ilyen terméket, van, aki alkohollal együtt. Ezek fogyasztása a 9. évfolyamtól egyre gyakoribb, ami leginkább a koffeinbevitel miatt káros a fiatalok egészségére – ismertette egy 2018-as felmérés eredményét a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A kormány különböző intézkedésekkel korábban is próbált fellépni az energiaitalok túlfogyasztása ellen: az érintett termékeket bevonta a népegészségügyi termékadó (csipszadó) hatálya alá, illetve megtiltotta azok árusítását az iskolai büfékben – hangsúlyozta Rétvári Bence. Hozzátette: mindemellett több kampány is indult, amely az energiaitalok veszélyeire hívta fel a figyelmet, ennek ellenére még mindig túl sokan fogyasztják rendszeresen.

hirtelen szívleállás, energiaital, koffein, taurin
Fontos tudni: akinek rejtett szívproblémája van, annál már egyetlen doboznyi energiaital elfogyasztása hirtelen szívleállást idézhet elő. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Akár egyetlen doboznyi szívleállást okozhat

Az energiaital magas koffeintartalma miatt vízhajtó hatású, így ha valaki sportolás közben vagy alkohollal együtt fogyasztja, rosszullétet, kiszáradást, sőt ájulást is okozhat. Akinek pedig rejtett szívproblémája van, annál már egyetlen doboznyi elfogyasztása hirtelen szívleállást idézhet előhívja fel a figyelmet dr. Maurovich-Horvat Pál kardiológus szakorvos. A Semmelweis Egyetem szakembere arra is felhívta a figyelmet, hogy az energiaital függőséget is okoz, hosszútávú hatása pedig egyelőre ismeretlen.

Egy kis doboz energiaital, fajtájától függően akár annyi koffeint is tartalmazhat, mint négy csésze kávé. Ennek ellenére nem ritka, hogy már 10-12 éves korú gyerekek is ezek másfél literes kiszerelését isszák akár víz helyett. Fontos tudni, hogy a koffeintartalmú energiaital nagymértékben megemeli a vérnyomást és a pulzusszámot, emellett szívdobogás érzést, a centrális idegrendszerben pedig stimulációt okoz, de szívritmuszavart is előidézhet. A kardiológus kiemelte: akinek fel nem ismert, veleszületett szívrendellenessége van, vállalnia kell a kockázatot, hogy egyetlen doboznyi energiaital olyan ritmuszavart generálhat, ami akár végzetes is lehet.

koffein, taurin, szívleállás, energiaital
Az energiaitalok vízhajtó hatásuk miatt kiszáradást okozhatnak. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Ezek a termékek a szív mellett a májat és a vesét is megterhelik, vízhajtó hatásuk miatt kiszáradást okozhatnak. Aki pedig nap mint nap nagy mennyiségben issza, annak szervezetében felhalmozódik a koffein toxikus hatása. Ráadásul éppen magas koffeintartalma miatt a rendszeres fogyasztók hozzászokhatnak, ekkor pedig e nélkül már elvonási tünetek (fejfájás, erős fáradtság, remegés, depresszió, rosszullét) jelentkezhetnek.

Alkohollal együtt még veszélyesebb

Óriási a veszélye, ha az energiaitalt alkohollal együtt fogyasztják, hiszen mindkettő dehidratál, ezért ilyenkor az alkohol mérgező hatása is sokkal erőteljesebben jelentkezik, ami akár halálos kimenetelű lehet. Mivel az energiaital serkentőleg hat, az alkohol pedig épp ellenkező hatást vált ki, e kettő együtt a kontroll és a helyzetfelismerés elvesztését okozza, így a fogyasztó nem érzi, hogy reflexei lassultak volna.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) folyamatosan ellenőrzi a közétkeztetést és az iskolai büfék kínálatát – emelte ki Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos hozzátette: továbbra is számítanak a szabályozási környezetre, az intézmények együttműködésére és a szülők felelősségérzetére. Az energiaitalok fogyasztásával kapcsolatban pedig a mértékletességre és a körültekintésre hívta fel a figyelmet.

Energiaital-fogyasztással kapcsolatos rosszullétről a toxikológiai szolgálathoz érkezett bejelentések kétharmadánál 18 évesnél fiatalabb volt az érintett, az esetek 70 százalékában pedig szükség volt orvosi ellátásra  – ismertette a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra