Mitől romlik a gyerek szeme?

A tabletek és az okostelefonok korában a gyerekek sokkal korábban kezdik fárasztani a szemüket, és előbb lehet szükség szemüvegre is. Íme néhány tipp, ami segíthet pihentetni a szemet.

Szeptember első heteiben a szemészeti klinikákon is nagyobb lesz a forgalom, sokszor ugyanis iskolás korba érve derül csak ki, hogy a kisdiák nem látja rendesen a táblát vagy erőltetnie kell a szemét az olvasáshoz. A legtöbbször magától nem is jelzi, hogy szemüvegre lenne szüksége, de a tipikus tüneteket az éles szemű pedagógusok (nem azt írja a füzetbe, ami a táblán van, hunyorog, hogy jól lásson, vagy nem szép az írása), illetve a szülők (közel tartja a könyvet olvasáskor, közelről nézi a számítógép vagy a televízió képernyőjét) is észrevehetik.

Az éleslátás feltétele, hogy a tárgyról érkező fénysugarak a szembe kerülve, annak törőközegein áthaladva, irányukat megváltoztatva, az ideghártyán (retinán) egyesüljenek képpontokká. Hogyha ez a szemhiba miatt a látóhártya elé csúszik, akkor rövidlátásról, hogyha pedig a retina mögé, úgy túllátásról beszélhetünk. Az iskolás gyermekek esetében a rövidlátás a gyakoribb, vagyis a távoli tárgyak homályosulnak el előttük, ezt a szemromlást iskoláskori rövidlátásnak is hívja a szakma.

A tabletek és okostelefonok világában a gyerekek már nem csak könyvekkel fárasztják a szemüket

A tabletek és okostelefonok világában a gyerekek már nem csak könyvekkel fárasztják a szemüket

Hogy egyre több szemüveges gyermeket látunk, abban a vizuális ingerek megnövekedett nyomása jelentős szerepet játszik. Korábban a fiatalok egy-egy könyv elolvasásával fárasztották ki a szemüket, míg napjainkban már a csecsemő elé is tabletet helyeznek a szülők, hogy az ott lejátszott mesefilm szórakoztassa. A vizuális ingerek megnövekedett mértéke a szem apró, de látást befolyásoló hibáit is hamarabb hozza elő - mondta el a HáziPatika.com kérdésére Dr. Kövecs Ágnes, a Leserfény Optika szemész főorvosa.

Így vigyázzunk a gyermek szemének egészségére

Mivel elsősorban az iskola kezdetétől, 6-7 éves kortól kezdődik a szem megerőltetése, ilyenkor jönnek elő az első szemhibák is. A főorvos néhány praktikus tanáccsal is szolgált a szem megóvása céljából:

  • Ha a gyermek sokáig mered egy közeli tárgyra (legyen az könyv, tablet vagy okostelefon), időnként tekintsen fel és távolabbi tárgyakon tornáztassa meg a szemizmait. A telefonunkba mélyedve sokszor még pislogni is elfelejtenek, ami kiszárítja a szemüket.
  • Olvasni csak megfelelő fényviszonyok mellett javasolt, félhomályban ugyanis csak a szem erőltetésével vehetők ki a betűk. A legújabb kutatások szerint ez nem vezet közvetlenül látásromláshoz, de fárasztja a szemet, és megfájdulhat a gyermek feje.
  • Televíziót és a számítógép monitorját nem tanácsos teljesen sötét szobában nézni, mert a képernyő fényereje és a szoba közötti túl nagy kontraszt is fárasztja a szemet.
  • Az elektromos kütyüket napjainkban már nem lehet elzárni a gyermekek elől, de törekedjünk rá, hogy ne ez jelentse számukra az egyetlen szórakozási lehetőséget. Szervezzünk nekik kinti programokat, ahol a szemét is a természetes közegben használhatja.
  • Hogyha felírták a gyermeknek a szemüveget, azt mindenképpen használja is. A főorvos szerint sok gyerek kisebb fénytörési hiba mellett inkább leteszi azt, és inkább hunyorogva, erőlködve törekszik a megfelelő látásélességre. Ezzel pedig elfárasztja a szemét, kancsalítani kezdhet, a gyöngébb szem pedig tompalátóvá válhat.

Nem csak káros hatása van a rendszeres videojátéknak. Azok, akik órákat töltenek a játékkonzol társaságában, nemcsak a kezüket edzik a gombokon, hanem agyukat is edzik a látásimpulzusok jobb és gyorsabb feldolgozásához. Erről részletesebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Ha valamilyen szemproblémát már megállapítottak a gyereknél, fontos a rendszeres kontrollvizsgálat is. A főorvos szerint legalább félévente javasolt felkeresni egy szakembert, hiszen ilyen korban a szem néhány hónap alatt is romolhat. Ideális esetben az iskoláskori szemromlás nem haladja meg a 2-3 dioptriát, és nagyjából a 20-as évek elejére megállapodik . Eddig azonban nem árt figyelemmel követni a gyermek szemének fejlődését, hogy ne kerüljön emiatt hátrányba iskolatársaival szemben - hangsúlyozta a főorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!