Komoly változás jöhet az orvosok, ápolók bérezésében

Komoly módosításokat tervez Pintér Sándor egészségügyért felelős belügyminiszter. Javaslatai között szerepel egyes praxisok megszüntetése, az orvosok teljesítményalapú bérezése, valamint az ellátás koncentrálása is.

„Mintegy fél tucat törvény módosítását kezdeményezi az egészségügy átalakításáról szóló csomaggal a területért felelős belügyminiszter, Pintér Sándor. A végleges terveket – amelyek már túl vannak a tárcaközi egyeztetésen – Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerdán juttatta el a szakmai szervezetekhez” – írta meg a Népszava.

egészségügy, bérezés
Komoly változás jöhet az orvosok, ápolók bérezésében. Fotó: Getty Images

Jön a teljesítményalapú bérezés?

A lap szerint a javaslatok sarkalatosabb pontjai közé tartozik az is, hogy a centrumkórházak szabadon vezényelhetnék át az orvosokat és szakdolgozókat. Az orvosok, ápolók bár pedig – „gyógyítói teljesítményük alapján” – akár 40 százalékkal emelkedhet, illetve maximum 20 százalékkal csökkenhet is. Az alap- és középfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi szakdolgozóknak átlagosan 32 százalékos, a diplomásoknak ugyanakkor 55 százalékos béremelést is ígértek.

Jelentős átalakítások lesznek

Újraszabályoznák a városi és megyei kórházak szakmai működését is, a koncentrált ellátás miatt pedig egyes betegeknek várhatóan többet kell majd utazniuk egyes vizsgálatokért, kezelésekért. A megyei átszervezést az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) koordinálja majd. De az OKFŐ kapna praxiskezelőként felhatalmazást arra is, hogy újra kijelöljék a háziorvosi körzethatárokat, valamint döntsenek a betöltetlen praxisok sorsáról. Az 1200-nál kevesebb személyt ellátó körzeteket 2028-ig meg is szüntetnék.

A szeptember elsejei adatok szerint a 6454 háziorvosi praxis 11 százaléka betöltetlen itthon. A megüresedés oka sokszor az, hogy nem tudják pótolni a nyugdíjba vonult orvosokat.

Fontos változás lehet továbbá az is, hogy Budapest kivételével mindenhol az Országos Mentőszolgálat feladatává válna az orvosi ügyelet megszervezése – a feladat ellátását jövő júliustól át is venné a mentőszolgálat az önkormányzatoktól. Szó lehet mindezek mellett az önkormányzati szakrendelők államosításáról is. Központosítanák a laborszolgáltatásokat is – a terv szerint ezt a területet egyetlen nagy állami cégre, a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai Nonprofit Kft.-re (NOLD NKft.) bíznák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de északkeleten helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, időszakosan megerősödik, sőt néhol - nem csak zivatarok környezetében - viharos lökések is kísérhetik. Délutántól veszít erejéből a légmozgás. A maximum-hőmérséklet nagyrészt 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.