Fürdés után a part felé sétált, amikor összeesett

Vízimentő mentette meg egy 60 év körüli férfi életét, aki strandolás után hirtelen rosszul lett.

Egy Veszprém megyei strandon lett rosszul egy 60 év körüli férfi a napokban. Az említett személy éppen a part felé sétált a fürdőzés után, amikor hirtelen összeesett – derült ki az Országos Mentőszolgálat Facebookon megosztott beszámolójából.

rohamkocsi, mentőautó
Egy Veszprém megyei strandon lett rosszul egy 60 év körüli férfi a napokban. Fotó (illusztráció): Országos Mentőszolgálat / Facebook

Leállt a légzése

A strandon tartózkodó vízimentő rögtön a férfi segítségére sietett. A partra mentette, majd megvizsgálta a beteget – így derült ki, hogy az idős személy már nem lélegzik. A vízimentő azonnal megkezdte a bajbajutott újraélesztését, a szemtanúk pedig kihívták a mentőket.

Mentésirányító bajtársunk több egységet, köztük mentőhajót és mentőhelikoptert is riasztott. Az időben megkezdett mellkasi nyomások mindössze néhány perc után, még a mentők kiérkezése előtt sikerre vezettek, a férfi légzése és keringése visszatért” – közölték a mentők.

Az eset végül szerencsés véget ért. A beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Mindenkinek vigyáznia kell ebben a hőségben, ugyanis akár makkegészséges fiatalok is belehalhatnak a hősokkba – hívta fel a figyelmet egy magyar szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!