D-vitamin: többeknél már a túladagolásból van baj

Egyre több ember kerül kórházba a D-vitamin túladagolása miatt. Az orvosok ezért arra figyelmeztetnek, hogy a vitamin túlzott bevitele súlyos következményekkel járhat.

A koronavírus-járvány kitörése óta világszerte megugrott a vitaminok és más táplálékkiegészítők forgalma, ennek ugyanakkor megvannak a veszélyei. Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy bizonyos termékek, például a D-vitamin pótlására szolgáló készítmények túlzott bevitele veszélyes is lehet. Aggályaikról a BMJ Case Reports című folyóiratban számoltak be.

A szükséges mennyiség hússzorosát juttatta be

A cikk egy férfi esetén keresztül mutatja be a vitamin-túladagolás veszélyeit, aki olyan nagy dózisban jutatott a szervezetébe D-vitamint, hogy kórházba kellett szállítani. A férfi változatos panaszokkal (hányás, hányinger, lábgörcs, hasi fájdalom, fokozott szomjúság, szájszárazság, fülzúgás, hasmenés) fordult a kezelőorvosához. Állítása szerint csaknem 3 hónapja szenvedett már a visszatérő tünetektől, ez idő alatt közel 13 kilót fogyott. 

vitamin, vitaminpótlás
Veszélyes lehet, ha túlzásba esünk a vitaminokkal. Fotó: Getty Images

Az első vizsgálatok után kiderült, hogy a férfinak különféle egészségügyi problémái voltak, gondok voltak a többi között a veseműködésével, illetve a szervezetében is hétszeres volt a D-vitamin mennyisége a normálishoz képest. Naponta több mint 20 vény nélkül kapható táplálékkiegészítőt szedett nagy adagokban, több vitamint és ásványi anyagot is sokszorosan túladagolt. Kiemelkedő ezek közül az említett D-vitamin , melyből átlagosan 150 ezer nemzetközi egységet juttatott naponta a szervezetébe, ami a napi szükséglet 375-szöröse. 

Mivel a férfi sejtette, hogy tünetei összefüggésben lehetnek a súlyos vitamintúladagolással, felhagyott a készítmények szedésével. A tünetei azonban nem enyhültek, ami miatt kórházba kellett szállítani. Nyolc napig maradt az intézményben, ami alatt intravénás folyadékot és biszfoszfonátokat kapott, amelyeket a vér túlzott kalciumszintjének csökkentésére szoktak felírni. Két hónappal a kezelését követően kalciumszintje normalizálódott, de a D-vitamin-szintje továbbra is abnormálisan magas volt.

Az orvosok szerint az ajánlott D-vitamin-szint a megfelelő étrendből és a napfény erejéből is kinyerhető, időnként azonban valóban szükség lehet a pótlásra. Túlzásba azonban ez esetben sem szabad esni, és bár a D-vitamin túladagolása továbbra is viszonylag ritka, a növekvő esetszám indokolttá teszi a figyelmeztetést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!