A méz valóban antibiotikum

A méz baktériumellenes összetevőt tartalmaz - erősíti meg az eddig is sejtett elméletet a FASEB Journal júliusi számában közölt tanulmány.

A defenzin-1 nevű fehérjét a méhek szintetizálják, és remélhetőleg egy nap lehet majd alkalmazni a szokásos antibiotikumokkal szemben rezisztens törzsek ellen, például égési sérüléseket és bőrfertőzéseket követően.

A vizsgálatot az amszterdami Orvosi Mikrobiológiai Intézet munkatársai végezték, Sebastian A.J. Zaat vezetésével. Reményeik szerint a méz, vagy annak valamely összetevője alkalmazható lenne az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfertőzések kezelésére vagy megelőzésére.

Manuka-méz az Egészségbolt.hu kínálatában is! Vásároljon otthonról, kényelmesen! Zaat és munkatársai kémcsövekben orvosi tisztaságú méz antibakteriális hatását vizsgálták, olyan baktériumokra, melyek rezisztensek a hagyományos antibiotikumokkal szemben. Ennek eredményeképp a defenzin-1-et izolálták, mely a méhek immunrendszerének összetevője, és a mézhez az állatok adják hozzá. A felfedezés magyarázatot ad arra is, hogyan működik a méhek immunrendszere, melynek következtében a méhészek képesek lehetnek egészségesebb, táplálóbb méz előállítására.

"Évezredek óta tudjuk, hogy a méz jót tesz a különböző bántalmakra, de sosem értettük ennek mikéntjét" - írja Gerald Weissmann, a FASEB Journal szerkesztői kommentárjában. - "Most sikerült kivonni azt az antibakteriális összetevőt, melynek segítségével hatásosabban védekezhetünk a fertőzésekkel szemben."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.