A tervek szerint rád szólhat a patikus, ha túl sok gyógyszert szedsz

Rengeteg gyógyszert szedünk, ráadásul sokan a különféle készítmények okozta kölcsönhatásokkal sincsenek tisztában.

Egy kutatás adatai szerint nagy kockázattal járhat, ha valaki sokféle gyógyszert szed, ezért a Magyar Gyógyszerészi Kamara egy protokollt dolgozott ki a patikák számára. A jövőben akár az EESZT-n keresztül is kaphat a gyógyszerész figyelmeztetést, ha a beteg gyógyszerelése aggályos – tudta meg az EconomX.

patika, gyógyszertár, gyógyszerész, beteg
Sokféle gyógyszert szedünk, ezzel pedig veszélybe is sodorhatjuk magunkat. Fotó: Getty Images

Egymás mellett szedünk hasonló gyógyszereket

Magyarországon a gyógyszerek okozta kölcsönhatás miatt kialakuló úgynevezett interakciós kockázat eléri az 54 százalékot, de a párhuzamos gyógyszerelés is több mint a vénykiváltások 5 százalékánál előfordul – ismertette Somogyi Orsolya, a Magyar Gyógyszerészi Kamara országos titkára a Semmelweis Egyetem kutatásának eredményét.

Magyarországon minimalizálni kell a gyógyszerhasználat veszélyeit, a betegek figyelmét pedig fel kell hívni a helyes gyógyszerhasználatra. Éppen ezért indította el az úgynevezett SZEBB-programot a Magyar Gyógyszerészi Kamara. A mozaikszó a szükségesség, eredményesség, biztonságosság, beteg-együttműködés szavakból áll össze.

A gyógyszerek hatalmas segítséget jelenthetnek a betegségek gyógyításában, de a nem megfelelő használatuk súlyos egészségkárosodást okozhat

– húzta alá Hankó Zoltán, a kamara elnöke.

A tervek szerint az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) figyelmeztetik majd a gyógyszerészt arra, hogy például két azonos gyógyszert akar kiváltani a beteg, vagy a gyógyszerei olyan interakciós kockázatot hordoznak, ami az állapotát veszélyeztetheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!