A rendőrség is nyomoz az orvosi kamara ügyében

Bűncselekmény után kutat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az új orvosügyeleti rendszer bevezetése kapcsán. A hatóság arra kíváncsi, megpróbálta-e bárki fenyegetéssel befolyásolni az orvosokat.

„Az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása egyesekben olyan megnyilvánulásokat váltott ki, hogy már a KR NNI is vizsgálódik” – olvasható a police.hu oldalon kedden megjelent közleményben. A hatóság szerint „az egészségügyi átalakítás részeként tervezett új orvosügyeleti rendszer bevezetése több vármegyében folyamatban van, ugyanakkor nem mindenki tetszését nyerte el, és ennek a jogszerűség keretein túlmutató stílusban és tartalommal adtak hangot.” Mint írják, több orvos is kapott olyan üzeneteket, melyek a hivatásuk gyakorlásával összefüggésben próbálják – akár fenyegetéssel – befolyásolni döntésüket, a kérdéssel kapcsolatos véleményüket. Az ügyben a KR NNI feljelentés kiegészítés keretében arra vonatkozólag folytat vizsgálatot, hogy történt-e bűncselekmény.

bilincs, rendőrség, nyomozás
Bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Fotó: Getty Images

Mint azt korábban megírtuk, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) február eleji rendkívüli országos közgyűlésén arról döntöttek az orvosok, hogy rendkívüli nyomásgyakorlásba kezdenek az egészségügy átalakítását célzó, január elsején életbe törvény- és rendeletcsomaggal kapcsolatos érdemi egyeztetések kiharcolása érdekében. Ennek részeként megszavazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az őket az új, immáron az Országos Mentőszolgálat által működtetett alapellátási ügyeleti rendszerbe becsatlakoztató szerződésüket, illetve helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását.

Múlt szombaton Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos a Magyar Távirati Irodának (MTI) nyilatkozva arról beszélt, hogy a MOK etikai eljárást kezdeményezett az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetővel szemben. Békássy szerint a megyei szakmai vezető csupán tájékoztatót tartott az új ügyeleti struktúráról a háziorvosoknak, a MOK azonban egészen másként látta a történteket. A kamara szerint a megyei kollegiális vezető „fenyegetéssel, súlyos értékítélettel, félrevezető információkkal igyekezett rávenni háziorvos kollégákat a szerződések aláírására”, ezért a MOK elnöksége etikai panasszal élt vele szemben.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a múlt szombati Kormányinfón úgy fogalmazott, hogy a MOK az ügyben nyíltan visszaél saját hatalmával. Hétfőn aztán a Belügyminisztérium törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amely számos jogától megfosztotta a MOK-ot, a többi között például megszüntetve az orvosok kötelező kamarai tagságát. Emellett az eddig a MOK-hoz tartozó etikai eljárások lefolytatását is az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz (ETT) vezérelte át, amely az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete. A parlament a törvényjavaslatot kedden 122 igen, 31 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el.

„A kormány a teljes orvostársadalmat támadta meg”

Kedden a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) is éles hangvételű közleményt adott ki a témában. „A Magyar Orvosok Szakszervezete megdöbbenve értesült az orvostársadalom demokratikusan megválasztott önkormányzati köztestülete, a Magyar Orvosi Kamara elleni támadásról, és szolidaritást vállal a kamara tagságával és elnökségével” – olvasható a közleményben. A szakszervezet álláspontja szerint a kormány nemcsak a MOK, hanem a teljes magyar orvostársadalom ellen indított támadást, „amikor – rendkívül diszkriminatív módon, egy koncepciós eljárás részeként – megnyirbálta az orvosi kamara jogköreit. Nem látjuk hogyan fog ez a döntés javítani az egészségügyön, az ellátás hozzáférhetőségén vagy minőségén, az orvosok szakmai szabadságáért, fenntartható egészségügyért felszólaló kamarai elnökség munkájának megnehezítése nem szolgálja a társadalom érdekeit.” A szervezet minden egészségügyi dolgozót szolidaritásra szólított fel a MOK törekvései mellett, arra kérve egyben az orvosokat, hogy maradjanak továbbra is kamarai tagok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!