Bőrátültetés: tudományos áttörés?

Egy amerikai és egy japán kutatócsoportnak egymástól függetlenül sikerült emberi bőrsejteket úgy átprogramoznia, hogy az átalakítás nyomán őssejtek keletkezzenek, és ezzel potenciálisan megnyitni az utat a sérült szövetek vagy szervek gyógyítására - immár szinte korlátlan mennyiségben előállítható - őssejtek felhasználásával: tanulmányaikról kedden adtak hírt tudományos folyóiratok.

James Thomson, a Science tudományos folyóirat internetes kiadásában kedden közölt amerikai tanulmány szerzője kijelentette, hogy a két tudóscsoport párhuzamosan elért eredménye "teljesen meg fogja változtatni a tudományos kutatások e területét".

Az őssejtek jellegzetessége, hogy az emberi szervezetben különböző szövetekké és szervekké fejlődhetnek, és így számos halálos betegség gyógyítására nyújtanak reményt - de még kutatási célra is nehéz kinyerni őket, ehhez számos orvostechnikai, etikai, és jogi-társadalmi akadályt kell leküzdeni.

Őssejtet a női petesejtből, embrióból, esetleg azok klónozásából, illetve a magzat köldökvéréből lehet nyerni, de a módszert ellenzi számos egyház, illetve több országban törvény is tiltja.

Az őssejtekhez való könnyebb - morális és politikai akadályokba nem ütköző - hozzájutás tudományos szakértők szerint felgyorsíthatná az Alzheimer- és a Parkinson-kór, a cukorbetegség, a gerincvelő betegségei, az égési sebek és a szív- és érbetegségek, stb., gyógyításáért folyó kutatásokat.

A Kiotó egyetemen működő japán tudóscsoportot Jamanaka Sinja vezette. Tanulmányuk november 30-án jelenik meg a Cell (Sejt) című szakfolyóiratban.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!