Elfolyt a magzatvize, de még levezette a tévéhíradót – VIDEÓ

A híradósnál két órával az élő műsor előtt indult be a szülés.

Egy New York-i tévécsatorna bemondójának beindult a szülése, majd két órával később levezette a hírműsort

Fájásai is voltak a felvétel alatt

Olivia Jaquith néhány nappal ezelőtt reggel 6-kor kezdte meg az élő adást. Ebben még nem lenne semmi különleges, ha történetesen nem két órával korábban, hajnali negyed 5-kor folyt volna el a hírbemondó magzatvize.

"Ma reggel valóban rendkívüli hírekkel kezdünk. Oliviának elfolyt a magzatvize" – kezdte a műsort a társműsorvezető.

Jaquith szerint ez még „csak a korai szakasz”, a fájások pedig ritkák és enyhék, így végigvezette a teljes adást, mielőtt kórházba ment volna. A híreket megelőző beszélgetésükből az is kiderült, hogy Jaquith már két nappal túlhordta a kisbabáját.

A hírigazgató, Stone Grissom közleményéből azt is megtudhattuk, hogy Olivia szenvedélye a történetmesélés és a szülővárosa iránt, illetve elkötelezettsége nézőink felé mindig is nyilvánvaló volt. Alig várjuk, hogy üdvözölhessük csapatunk legújabb és legapróbb tagját.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor, legkevésbé a középső országrészben lehet csapadék. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!