A terhesség alatti túlzott súlygyarapodás árt a babának

A genetikai tényezőktől függetlenül nagyobb súlyú gyermekei születnek azoknak a kismamáknak, akik a terhesség alatt a kívánatosnál jobban meghíznak - állapította meg egy amerikai tanulmány, amely csütörtökön jelent meg a The Lancet című brit orvosi folyóirat internetes kiadásában.

A tanulmány szerzői, David Ludwig, a bostoni Gyermekkórház kutatóorvosa és Janet Currie, a New York-i Columbia Egyetem közgazdásza az 1989. január 1. és 2003. december 31. között Michiganben és New Jerseyben világra jött összes újszülött, vagyis mintegy 500 ezer kismama több mint egymillió gyermekének adatait elemezték. Egy anya több újszülöttjét is összehasonlították, hogy kiküszöböljék a nagyobb születési súly genetikai okait, és nem vették figyelembe a császármetszéssel született kisbabákat, valamint a 39 hétnél kevesebb, vagy 40 hétnél tovább tartó terhességeket.

"Koherens összefüggést" mutattak ki a terhesség alatti súlygyarapodás és a gyermek születési súlya között: a kismama minden egyes többletkilója 7,35 grammal növelte az újszülött súlyát.

Azok az újszülöttek, akiknek anyja több mint 24 kilót hízott a várandósság alatt, körülbelül 150 grammal nyomtak többet, mint azok a társaik, akiknek anyja csak 8-10 kilóval gyarapodott. A 24 kilónál többet hízó nők kétszer nagyobb valószínűséggel hoztak világra 4 kilós vagy még nagyobb súlyú gyermeket, mint azok, akik mindössze 8-10 kilóval lettek kövérebbek.

"Mivel a nagy születési súly előrejelzi a jövőbeli testtömegindexet (BMI), ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a terhesség alatti túlzott súlygyarapodás hosszú távon növelheti a gyermek elhízással összefüggő betegségeinek kockázatát" - vonták le a következtetést a tanulmány szerzői, az asztmát, a különféle allergiákat és a daganatos betegségeket említve a várható egészségügyi problémák között.

Az amerikai Orvostudományi Intézet 11-16 kilóban határozta meg a terhesség alatti egészséges súlygyarapodást. Az eleve túlsúlyos kismamák esetében 6,8-11 kilós hízást, a kövér kismamáknál 5-9 kilós súlynövekedést tart ajánlatosnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.