Rejtélyes, furcsa fájdalom: kiket érint?

A vitaminhiánytól a végtag-amputációig sokféle kórkép következményeként kialakulhat az úgynevezett neuropátiás fájdalom. Kik az érintettek, mennyire számíthatunk arra, hogy minket is érint?

A neuropátiás fájdalom bizsergető, égő, nyilalló, sugárzó, áramütésszerű érzettel jár, és az idegrendszer sérülése, működéscsökkenése áll a kellemetlen, gyakran krónikusan fennálló tünetek mögött. A fájdalomhoz legtöbbször depresszió, alvászavar is társul, szervezetünkre nézve pedig nincs védőfunkciója, sőt a felsoroltak értelmében jelentősen rontja az életminőséget is. Becslések szerint a lakosság 6-7%-ánál jelentkezik. Kik az érintettek?

Diabétesz esetén

Az idegkárosodással járó betegségek közül az egyik leggyakoribb alapbetegség maga a diabétesz, mely neuropátiás fájdalommal járhat (érdemes tudni: a cukorbetegek felénél fennáll valamilyen neuropátia). Diabétesz esetében a felső végtagokon "kesztyűszerű"-, míg az alsó végtagokon "zokniszerű" lokalizációban jelentkezik a fájdalom, illetve az érzészavar. A lábujjakon, talpon égő fájdalom (vagy éppen hidegérzet) kínozza az érintetteket, mely az alvást is sokszor megzavarja. Szövődményeként érzéscsökkenés, vagy kiesés, izomgyengeség és emésztési problémák ugyanúgy kialakulhatnak, de akár impotenciával is lehet számolni.

Bakteriális vagy vírusfertőzések

Az övsömör (mely az idegek gyulladásával jár) gyógyulása után jellemző a neuropátiás fájdalom kialakulása, mely éveken át eltarthat a hólyagok eltűnte után (poszt-zoszteres - PZN vagy poszt-herpeszes neuropátiás fájdalom - PHN). Nem gyakori, de nagyon ijesztő az ún. Guillain-Barré-szindrómával járó neuropátia is.

Daganatos megbetegedések

A daganatos megbetegedésekhez gyakran társul neuropátiás fájdalom, mely vagy a daganattal kapcsolatos idegkárosodás következtében vagy az onkológiai kezelés (kemoterápia, sugárkezelés, műtétek) mellékhatásaként alakul ki.

Műtét utáni, úgynevezett posztoperatív állapotok vagy traumás sérülések

Balesetek vagy a műtéti metszések következtében nagyon gyakori az idegek sérülése, átvágása, amely utólag hosszan fennálló neuropátiás fájdalommal járhat. A hegek területén is kialakulhat ez a fájdalom típus.

Arcidegzsába

Az arc fájdalmas eltorzulásával járó kórképre heves, villámcsapáshoz hasonlítható fájdalom jellemző. Az ekkor jelentkező fájdalom lehet spontán jelentkező vagy inger (pl. beszéd, rágás) által kiváltott.

Vitaminhiány

A neuropátia hátterében állhat vitaminhiány, például a B-vitaminé (B1, B6, B12). Ez folyamatos vitaminpótlással (például injekció) ellensúlyozható.

Alkohol, gyógyszerek, mérgező anyagok

Mivel az idegsejteket az alkohol és bomlástermékei károsítják, az alkoholfogyasztás hajlamosabbá tehet az idegkárosodásra (illetve az okozott vitamin- és tápanyaghiány által is), akárcsak a nehézfémek, vegyszerek, oldószerek, illetve a daganatellenes szerek használata, szervezetbe történő bejutása.

A nyomás hatása

A gyakran ismétlődő vagy tartósan fennálló nyomás szintén rizikótényező lehet: fakadjon ez akár munkából vagy hobbiból (pl. hangszeres zene), sportból (tenisz, golf), ahol ismétlődő mozdulatsorokra, erős markolásra van szükség.

Immunrendszeri betegségek

Akár a szerzett immunhiány (HIV-fertőzés), akár a veleszületett, immunrendszer érintő betegségek is hajlamosíthatnak a neuropátiás fájdalmak kialakulására. Ez utóbbira jó példa az autoimmun betegségek közül a lupusz vagy a reuma.

Agyi érkatasztrófa vagy gerincsérülés után

Úgynevezett centrális neuropátiás fájdalom jelentkezhet agytrombózis, vagy vérzés (stroke, szélütés) után, melyre jellemző, hogy nem akutan lép fel, hanem hetekkel, vagy akár hónapokkal az agyi keringészavart követően. Nagy szenvedéssel jár továbbá a súlyos gerincvelő-sérülés után kialakuló neuropátia is, melyre jellemző a nehezen csillapító, gyötrő fájdalom.

Fantomfájdalmak

Ritka, de nehezen befolyásolható fájdalomtípus a fantomfájás, mely leginkább nem gyógyuló végtag fekély miatti amputáció után lép fel, és lényegében egy fantomvégtag-érzettel jár - az eltávolított fájdalmas testrész további meglétének érzetét jelenti.

Egyéb kórok

A neuropátia kialakulásához öröklött hajlam is vezethet, de az anyagcsere-betegségek, vesebetegségek, májbetegségek, pajzsmirigyproblémák is kiválthatják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.