Sztrókja miatt nem kap szerepet Sharon Stone

Elmondta, miért és hogyan kerülik el a filmek készítői.

Sharon Stone a közelmúltban a The Hollywood Reporter gálájának háziasszonyaként beszélt arról, hogyan befolyásolták az egészségügyi problémái a karrierjét. „2001-ben stroke-ot kaptam. Mivel az orvosok 9 napig sehogy sem tudták elállítani a vérzést az agyamban, mindössze 1 százalék esélyt adtak a túlélésemre” – kezdte Sharon Stone.

Az Oscar-jelölt színésznő hozzátette, hét évig tartott, mire teljesen felépült. „Miután magamhoz tértem, senkinek sem akartam beszélni arról, mi történt velem. Leginkább azért, mert a filmiparban úgy működik, hogy ha beteg vagy, akkor megszűnsz létezni. Én 20 éve nem kapok szerepet. Nem volt egy munkám se az agyvérzés óta, pedig az életem egy pontján elég nagy színésznő voltam" - mondta Sharon. (Azért elvétve találni olyan produkciót, amelyekben szerepelt - a szerk.)

Sharon stone úgy érzi, betegsége miatt nem kap szerepet hollywoodban (fotó: Gettyimages)

Sharon Stone felszólalásában kitért arra is, Hollywoodnak van még mit tanulnia arról, hogyan kezelje a diverzitást. „A diverzitás szerintem bármi is lehet: egy sérülés, a bőröd színe, vagy a képesség, hogy kiállsz magadért. A filmiparban egyelőre ott tartunk, ha diverz vagy, úgy kell kikövetelned magadnak a helyet.”

A háromgyerekes anya emellett beszélt azokról a megpróbáltatásokról, amiken az elmúlt 65 évben keresztülment: „Mindent túléltem – a szexuális zaklatást, a vetéléseket, az agyvérzést, a válást, a villámcsapásokat” – mondta, majd hozzátette: „Rájöttem, hogy nincs időm felesleges körökre. Azért vagyok itt, hogy egy egészséges, jelenlévő szülő legyek, jó gyereke a szüleimnek és egy felelősségteljes állampolgár. Minden más felesleges.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +1 °C

Főként hazánk keleti részén maradnak felhős tájak, másutt túlnyomóan derült lesz az ég. Csapadék nem valószínű. Éjszaka párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Az északnyugati szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3, +3 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!
kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!