Kiderült, így keményedik meg a mellbimbó

Lássuk be, az ember alapvetően keveset tud saját testének működéséről. Persze tisztában van azzal, hogy a főbb szervek milyen feladatot látnak el, de azért az apró részletek csak az igazén érdeklődők számára ismertek. Ilyen például a mellbimbó működése!

Többnyire mindenki egyetért abban, hogy a testünk rendkívül bonyolult szerkezet, és az összes része valamilyen vagy esetleg több fontos folyamatban vesz rész. Nem kell szégyenkeznünk a tudatlanságunk miatt, a test mint olyan, még a tudósok számára is rengeteg új információt rejteget. Nemrég kiderült például, hogy létezik olyan idegsejtünk, aminek mindössze egy feladata van: a mellbimbó megkeményítése.

Ez egy alapvetően megdöbbentő információ, eddig ugyanis nem feltételezték a tudósok, hogy erre a funkcióra dedikált neuronjaink vannak. És ez nem minden. Biztosan mindenki volt már legalább egyszer libabőrös élete során. Nos, erre a feladatra is van külön idegsejtünk.

Egyébként ez a két funkció teljesen önkéntelenül működik, többnyire akkor, ha fázunk vagy ha például félünk valamitől. Mint minden automata folyamatot, a testben a mellbimbó merevedését és a libabőrt is a szimpatikus idegrendszer irányítja, ami a többi önkéntelen funkcióért is felel.

Létezik olyan idegsejtünk, aminek mindössze egy feladata van: a mellbimbó megkeményítése

Mindmáig kevés információ áll rendelkezésre az idegrendszert képező összes neuronokról és csoportokról, de azt már sejtették egy ideje, hogy léteznek olyan nem-specifikus idegsejtek, amik az impulzusokat továbbítják a különböző szervekhez.

Mint kiderült, a helyzet ennél jóval bonyolultabb, a szimpatikus idegrendszerben több különböző idegsejtcsoport adott, ezek pedig mind különböző testi funkciókat látnak el. A megállapításra egerekből kinyert neuronok genetikai feltérképezésével sikerült jutniuk. Kiderült, hogy a mellbimbó-merevítő izmok már az életük első három napján kialakulnak, akárcsak a libabőrért felelősek.

A jövőben további kutatások célozzák majd meg a test ezen területét, de mindenesetre érdekes új információhoz jutottunk a saját testünkről.

Kellemes vagy kellemetlen élmények hatására testünkön érdekes reakciót tapasztalunk: libabőrösek leszünk, vagy kiráz a hideg. Miért leszünk libabőrösek - például egy filmtől?

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten, északon - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!