Javítható lesz a memória génterápiával?

Sikeresen teszteltek kísérleti egereken egy génterápiás technikát, amelynek végső célja, hogy az Alzheimer-kórral kapcsolatos memóriagondokon enyhítsen - idézte hétfőn amerikai kutatók eredményét a Alzheimer-korról szóló rovatunkat ! A fejlett világban a népesség öregedésével egyre gyakrabban jelennek meg a demencia különböző formái, köztük az Alzheimer-kórhoz köthető szellemi leépülés. A neurológiai kórképekkel foglalkozó San Franciscó-i Gladstone Intézetben egy agyi ingerületátvivő szerepét vizsgálták.

A Nature tudományos magazinban megjelent eredeti tanulmány ismertetése szerint az EphB2 jelű neurotranszmitter termelődésének növelése segít csökkenteni vagy akár megelőzni a demencia bizonyos tüneteit.

Alzheimer-kórAz Alzheimer-kór kialakulása során amiloid fehérjékből álló plakkok rakódnak ki az agyban, ez a folyamat egy idő után az agysejtek pusztulásához vezet. A kóros amiloid fehérje közvetlenül képes az EphB2-höz kötődni, ezáltal csökkenteni az ingerületátvivő anyagnak az agysejtek számára rendelkezésre álló mennyiségét. A memóriavesztéssel összefüggő tünetek egy részét ez a folyamat okozhatja.

A most ismertetett állatkísérletekben génterápiás beavatkozással csökkentették, illetve növelték a termelődő EphB2 mennyiségét az egerek agyában. Lennart Mucke kutatásvezető és csoportja úgy találta, hogy a jelátadó anyag mennyiségének csökkenésekor az egerek az emberi Alzheimer-kórhoz hasonló tüneteket mutattak. A fordított irányban, az ingerületátvivő vegyület szintjének növelésekor az egerek memóriával kapcsolatos tünetei megszűntek.

A kutatók szerint azonban még számos vizsgálat szükséges ahhoz, hogy az emberi Alzheimer-kórra is érvényes eredményeket nyerjenek.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.